Rendhagyó döntő a Tudásolimpián

Rendhagyó döntő a Tudásolimpián

2020-09-05 10:58:05
Szerző: dr. Inántsy-Pap Ágnes, fotók: Szilágyi Tibor, Tomcsák András
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Friss
A Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű tehetséggondozó verseny döntőjét ebben az évben rendhagyó módon tartották meg. A több mint 1100 induló diák közül 234 tanulót első és második fordulós eredménye tette volna alkalmassá, hogy személyesen is részt vegyen az utolsó megmérettetésen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán 2019 májusában. A kialakult helyzetben azonban a döntőt nem lehetett megrendezni tavasszal. Végül a járványhelyzetre való tekintettel a 16 kategória legjobb 5 tanulója vehetett részt személyesen a végső megmérettetésen, ami 2020. augusztus 28-án volt.

A verseny napját Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetésével imaóra nyitotta meg. A főszervező, dr. Inántsy-Pap Ágnes megnyitó beszédében elmondta: a verseny célja, hogy a tehetséges gyermekek országos szinten mutathassák meg tudásukat számos területen. Ezért magyar, matematika, történelem, angol, német, informatika, biológia tantárgyakból, valamint liturgikus ismeretekből állíttattak össze kérdéssorokat külsős szakemberek bevonásával.

A főszervező beszédében kiemelte, a görögkatolikus tanulmányi verseny egyik fontos eredményének tartja, hogy a Görögkatolikus Metropólia által újonnan átvett iskolák is egyre nagyobb aktivitással kapcsolódnak be a Tudásolimpiába, így a Görögkatolikus Egyház „vérkeringésébe”. További fontos eredményként említette meg azt a tényt, hogy évről évre egyre több egyéni induló is érkezik különböző egyházközségekből. 

A verseny egy 45 perces írásbeli feladatból állt, melynek elvégzésénél a szervezők gondosan figyelték és betartatták a járványügyi előírásokban meghatározott szociális távolságot és szabályokat. A verseny során és a döntő napjának lebonyolításában a Metropólia kispapjai voltak a szervezők és a főiskola munkatársai segítségére. 

A délelőttöt Szaplonczay Márk diakónus atya motiváló, útmutató előadása zárta, amit az ebéd, majd a díjkiosztás követett. A díjkiosztó ünnepségen Orosz Atanáz püspök atya buzdító gondolatait meghallgatva vehették át a nyertes tanulók a megérdemelt jutalmat. 

A versenynek ebben az évben is volt néhány újdonsága. Egyrészt a biológia tantárggyal bővült a paletta, másrészt a diákok önkéntes alapon kitölthettek egy Görögkatolikus 13+1 kérdésből álló TOTÓT. A totót hibátlanul kitöltők csokoládét kaptak jutalmul. 

Sok szeretettel gratulálunk a döntősöknek, eredményeiket alább olvashatják!

VEZETŐ HÍREK
Szent István ünnep zarándoklat

Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szent István ünnep zarándoklat

Az Istenszülő elszenderülése

Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent István ünnep zarándoklat
Szent István ünnep zarándoklat
 
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
Célba ért a 20. ifjúsági gyalogos zarándoklat
 
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
Állásajánlat - szakács munkakör betöltésére
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle augusztusi száma
 
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
Lelki nappal folytatódott az ifjúsági gyalogos zarándokl...
 
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja
A huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat 3. napja