Rendhagyóan zárták a tanévet Hajdúdorogon

Rendhagyóan zárták a tanévet Hajdúdorogon

2020-06-22 14:33:13
Szerző: SzD/haon.hu
Oktatás
Szent Bazil Oktatási Központ
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A hajdúdorogi Szent Bazil görögkatolikus középiskola online liturgiával búcsúztatta a diákokat.

Szilágyi Gábor a közelmúltban a YouTube-on közzétett szentmise után értékelte a 2019/2020-as tanévet. Az intézményvezető elsőként arra emlékeztetett, hogy a 180 tanítási napból 57 nem olyan formában zajlott, mint ahogy azt megszokták: jött egy vírus, amely megteremtette a tantermen kívüli digitális oktatást.

Pásztor nélküli juhok

– Ebben az időszakban nem volt közöttünk az a megszokott, hagyományos közösségi élet, melyet mindannyian örömmel viseltünk. Jézus azt mondja, amikor meglátta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint a pásztor nélküli juhok. Most mi, papok és pedagógusok ugyanígy vagyunk: kicsit fáj a szívünk, mert nem vagytok itt, és nem lehetünk együtt – fogalmazott. A Szent Bazil-középiskola igazgatója ezután az evangéliumból idézett: „Az aratnivaló sok de a munkás kevés.” Gábor atya megjegyezte, az anyaszentegyházon belül ezt sokszor a papi hivatásra értik, ám ezt a gondolatot az oktatásra átültetve elmondható, hogy a pedagógusoknak is rengeteg munkájuk volt az elmúlt tanítási időben. Sok volt az aratnivaló, a tanulnivaló mindenkinek. – Az evangéliumhoz hasonlóan most kérjük a mindenkori pedagógust, Jézus Krisztust hogy adjon nekünk erőt a továbbiakban ahhoz, hogy együtt munkálkodjunk és tovább segítsük azt a folyamatot, amit a megérdemelt szünet után majd folytatni fogunk. Jézus összehívta tizenkét tanítványát, ahogy mi is összehívunk benneteket az interneten keresztül azért, hogy erőt és eredményt adjunk – fogalmazott végezetül Szilágyi Gábor.

 

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
A Szent Bazil-középiskola online évzárója
VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...