Rómában mutatkozik be az Európában is egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

Rómában mutatkozik be az Európában is egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat

2021-10-04 12:51:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
ökumenikus
Hasznos
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A jubileum alkalmából Rómában szerveznek konferenciát 2021.október 12-én a Római Magyar Akadémián.

A konferenciára kiutazik Fülöp érsek-metropolita, aki a KRSZH soros elnöke, Atanáz püspök atya, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának dolgozói, a szakkollégium igazgatói, és végül, de nem utolsósorban mind a tizenegy szakkollégiumból 3-3 diák is képviselni fogja a hálózatot.

Kezdésként október 10-én, vasárnap Assisiben adnak hálát az elmúlt tíz évért, majd hétfőn római városnézés, majd kedden lesz a bemutatkozó konferencia. Másnap pedig Ferenc pápával fognak találkozni a pápai kihallgatáson. 

A római zarándoklat célja, hogy a tíz éve működő hálózatot, – ami Európában is egyedülálló kezdeményezés – minél szélesebb körben megismertessék. Erre kiváló alkalom volt már a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Belügyminisztérium Társadalmi felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárságának nemzetközi konferenciája is az elmúlt hetekben..

Most azonban a szakkollégiumok képviselői indulnak útnak, s mutatkoznak be Rómában, majd részt vesznek a szerdai pápai audiencián.

Kapcsolódó írások:

Erős roma középosztályra van szüksége az országnak, amihez a keresztény roma szakkollégiumi hálózat a mag

Több mint négyszáz diplomás került ki az elmúlt tíz évben a roma szakkollégiumokból

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...