Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf főzött lakásotthonban élő gyermekeinknek

Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf főzött lakásotthonban élő gyermekeinknek

2023-01-24 11:32:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Még Szent Miklós napján, mondhatni a Mikulás ajándékaként érkezett a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ debrecen-józsai lakásotthonába Sárközi Ákos. Az egyik legnépszerűbb hazai séf pompás lakomát készített az itt élő gyermekeknek.

A Master Good illetve, a Bárány családdal adományozás kapcsán került kapcsolatba a jelenleg tíz gyermekről gondoskodó lakásotthon, hiszen Magyarország legrégibb baromfitenyésztő vállalata minden év őszén támogatja adományaival az itt élőket. 

Ezt a gesztust meghálálva még 2021-ben vacsorára hívták meg Debrecen-Józsára képviselőiket, Bárány Edinát és családját, illetve a Debreceni Karitatív Testület vezetőjét, Rózsahegyiné Juhász Évát. 

A vacsora nagyon jól sikerült és a gyerekek hozzáállása, a közös beszélgetések elindítottak egy jó együttműködést, mely kapcsán Edina és az Alapítványuk (Bárány Család a Családokért Alapítvány) felajánlotta, hogy Sárközi Ákos Michelin-csillagos séffel meglátogatnák az itt élőket. 

A nem hétköznapi vacsora végül tavaly, Mikulás napján valósult meg, melyről videó is készült. IDE KATTINTVA lehet látni, hogy hazánk egyik legnépszerűbb séfje milyen nagy szeretettel készíti, tálalja a debrecen-józsai lakásotthonban élő gyermekeknek, fiatal felnőtteknek az ételeket. 

Sőt, Sárközi Ákos a meghívást nem hagyta viszonzatlanul: a gyerekeket és nevelőiket is várja idén Budapestre az egyik éttermébe, a Borkonyhába vagy a Textúrába!

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...