Sasvári László emlékére

A magyar görögkatolikus egyház a 19-20. század fordulójától szorgalmasan tartotta számon – papjain kívül – azokat a személyiségeket, akik sokat tettek az egyház szélesebb körben való megismertetéséért, és ehhez tudományos eredményeikkel is hozzájárultak. Ilyen jelentős személyiség volt egykori tanárom és barátom, az 1933. május 25-én (áldozócsütörtökön) Pétervásárán született dr. Sasvári László is. Róla emlékezve nem személytelen nekrológot szeretnék írni, hanem belefoglalni mindazt, amit tőle kaptam, és hálás szívvel máig is magaménak vallok.

Édesapja pénzügyőr volt a járási székhelyen. Ötéves korában költöztek Budapestre. A Budapesti Piarista Általános Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. (Osztálytársa, sőt padtársa volt Jelenits István, az ismert irodalomtudós és teológus.) 1955-ben végzett az ELTE magyar szakán, első tanári állomáshelye Tokaj volt. Aktív kapcsolatot épített a hegyaljai egyházközségekkel, kutatta történetüket. Ennek gyümölcse volt A Felső-Tisza vidékén élt görögök (és rácok) nyelvi emlékei című dolgozata, amellyel 1975-ben bölcsésztudományi doktori címet szerzett az ELTÉ-n magyar nyelvészeti tudományban. Később Budapesten elvégezte a Hittudományi Akadémia Teológiai Levelező Tagozatát is (1981-1984).

1959-től nevelőként dolgozott több budapesti középiskolában. Ebből az időből datálódik barátságunk a Rózsák terén. Neki köszönhetem mindazt, amit a bizánci szertartásról, az egyház történetéről és a hazai ortodox (akkori kifejezéssel: görög keleti) egyházközségekről tudni lehet. Érdeklődési körébe tartoztak az örmények és a koptok is. Együtt látogattuk a fővárosban és környékén levő szerb, bolgár, orosz és magyar parókiákat, építettünk kapcsolatokat mindazokkal, akik a II. vatikáni zsinat után a hétköznapokban igyekeztek megvalósítani az épp hogy csak elkezdődött ökumenizmust. Világossá vált, hogy barátságok révén tudjuk alaposabban megismerni és értékelni egymást, és ezek a barátságok mindmáig meg is maradtak.

Ezzel párhuzamosan folytatta nevelői tevékenységét, igyekezett a keresztény szellemet átadni az ifjúságnak. A Kádár-korszakban egyik tanítványát elvitte a bérmálási oktatásra, és bérmaapja is lett. Amikor ez kiderült, „klerikális reakciós” minősítéssel 1968-ban elbocsátották nevelői státuszából. Ifjú házasként épp akkor várták első gyermeküket „élete párjával” – ahogy haláláig is emlegette feleségét. A Gondviselés segítségével azonban hamarosan sikerült állást kapnia korrektorként a Szikra Lapnyomdában. Később dolgozott a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltárban (Antall József helyetteseként), majd 1993-ban a Hernád utcai Ipari Szakmunkásképző- és Szakközépiskola könyvtáros-tanáraként ment nyugdíjba.

Laci az évtizedek során felhalmozódott történeti anyagot később könyvekben és tanulmányokban tette közzé - Ruszinok nyomában (2001), Templomok ruszin örökségünkben (2001), Az ikonosztáz vonzásában (2002), Irota (2003), Keleti keresztények Magyarországon (2005), A pest-budai görögök (2010), hogy a legfontosabbakat említsem. Ezirányú tevékenységét hivatalosan is elismerték: 1994-ben Németh László Díjat kapott, Görög Kultúráért elismerésben részesült, és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2018-ban Szongott Kristóf Díjban részesítette. Sok cikk, szakdolgozat és egyéb tudományos írás elkészítésében segített a hozzá fordulóknak.

Évtizedeken át volt a Rózsák terei templomunk oszlopos tagja, majd Kispestre költözve az ottani egyházközségé. Két – azóta elhunyt – papunk is meríthetett ismereteiből. Négy gyermeke közül a második, Zsuzsanna tisztelendő asszony lett: Tyukodi Attila jelenlegi perei parókushoz ment férjhez. A Rózsák terén fáradhatatlan lelkesedéssel szervezte a cserkészetet, amellyel először a gimnáziumban találkozott. Különös figyelmet fordított a hátrányos helyzetű fiatalokra, akiket a cserkészet révén igyekezett bevonni az egyházi életbe. „Laci bácsi” két évtizeden át volt a pesti cserkészcsapat lelke, és nevelte ki a fiatal vezetőket.

2023. április 26-án hunyt el, és egy hónappal később követte őt „élete párja”, Marika, akivel 57 évig élt hűségben, jóban-rosszban. 

Adja meg nekik az Úr az élet koronáját!