Senki nem veheti el tőlünk a reményt - feltámadási szertartás a főszékesegyházban

Körmenettel vette kezdetét az ünneplés, majd húsvéti tropárral és Damaszkuszi Szent János Húsvéti Kánonjával folytatódott a szertartás. Ezalatt mind a nyolc ódát elénekelték a görögkatolikus testvérek. Mind a húsvéti ikont, az evangéliumos könyvet és a keresztet is csókkal illették a közös ima végén.

Kocsis Fülöp metropolita természetesen Aranyszájú Szent János húsvéti beszédét is felolvasta:

Aki istenfélő és istenszerető, merítsen magának hasznot ebből az ünnepből! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura örömébe! Aki az első órától munkálkodik, vegye el a ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett, ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra táján jöhetett, ne ingadozzon, mert semmivel sem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, álljon elő és ne habozzon! Aki a tizenegyedik órára érkezett, ne féljen késlekedése miatt, mert nemes lelkű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy fogadja, mint az elsőt! Letelepíti a tizenegy órakor érkezőt éppen úgy, mint az első órától fogva munkálkodót. A későn jövőnek kegyelmez, az elsőnek érkezésén örvend. Ennek megfizet, amannak ajándékot ad. A munkát elfogadja, a tudást becsüli, a cselekedetet értékeli, az áldozatot dicséri. Mindnyájan bementek az Úr örömébe, elsők és későbbiek elveszitek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, mindannyian örvendjetek! Komolyak és könnyelműek, becsüljétek meg e napot! Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma! Roskadozik az asztal, vegyetek róla mindnyájan! Itt a hizlalt borjú, senki ne távozzék éhen! Élvezzétek mindnyájan a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jólelkűség gazdagságából! Ne panaszolja senki a szegénységet, mert feltűnt az új birodalom! Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert felragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála! Hatalma alá hajtotta és megsemmisítette a halált. Leszállt az alvilágra és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget okozott neki, mikor az megízlelte az Ő testét. Erre célzott Izajás, amikor felkiáltott s mondta: „Az alvilág elkeseredett amikor ott lent megjelentél!” Elkeseredett, mert vereséget szenvedett. Elkeseredett, mert szégyenben maradt. Elkeseredett, mert halálos sebet kapott. Elkeseredett, mert fogságba esett. Zsákmányul ejtette a testet és az Istennel találkozott. Zsákmányul ejtette a földet és az ég állt előtte. Zsákmányul ejtette azt, amit látott, s elbukott a miatt, amit nem látott. „Halál, hol van a te győzelmed? Alvilág, hol a te fullánkod?” (1 Kor 15,55) Feltámadt Krisztus és lebuktak a gonosz lelkek. Feltámadt Krisztus és örvendeznek az angyalok. Feltámadt Krisztus és diadalmaskodik az élet. Övé a dicsőség és a hatalom most és mindenkor és örökkön örökké! Ámen.”

A feltámadási szertartás után a szokásoknak megfelelően püspöki Szent Liturgia vette kezdetét, sokan már most elhozták szentelésre a húsvétra készült finomságokat, a kosarakban sonka, bor, tojás és kalács lapult. Fülöp metropolita ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy senki és semmi nem veheti el tőlünk a reményt, az újjászületést, a föltámadást. Csak arra kérte a híveket, hogy valóban éljenek vele!

A homíliát teljes egészében közöljük:

Krisztus halála a mi életünk. Föltámadása a mi erőnk és örömünk.

Föltámadás nincs kereszthalál nélkül. Ez igaz. Ezért gondoljuk, hogy ha a föltámadást akarta az Atya, akkor a Fia halálát is akarta. De ez csak a mi lapos, földhöz ragadt logikánk. Meg kellene értenünk Isten gondolatait, hogy megérthessük húsvét titkát.

Isten semmi rosszat nem akar. Ami rossz történik, azt megengedi. Igaz, ezt nem tudjuk, miért. De megengedi, mert tudja, hogy semmi baj nem származik belőle. Hisz nem csak megengedi, hanem kézbe is veszi. Kézbe veszi és átalakítja. Valószínű, azért engedi meg, mert tudja, hogy majd kézbe veszi és átalakítja.

Ez a húsvét titka.

Isten megengedte szent Fia halálát, de nem hagyta magára sem őt, sem minket, akik okoztuk a halálát. Fiát föltámasztotta, s vele együtt minket is föltámaszt, ha hagyjuk.

Mert ha megmaradunk a halál iszonyú keserűségében, akkor a Mindenható tehetetlen marad velünk szemben, semmit sem tud velünk kezdeni, mert kivettük kezéből a sorsunkat. Ha nélküle akarnánk értelmezni a halált, akkor az valóban szörnyűséges és értelmetlen volna. Miként Istenbe vetett hit nélkül az egész életünk.

De Isten kezében minden átalakul. A halál az élet forrása lesz. A szégyenfa a megváltás eszközévé válik. A lándzsaszúrás pedig az Eucharisztia forrása. Igen, a Krisztus testéből kifolyó vér ugyanaz, mint amit Krisztus az utolsó vacsorán a kehelyben tanítványainak nyújtott.

Van egy megrendítően szép kép Krisztus kereszthaláláról. Longinusz százados, aki lándzsájával megnyitotta Krisztus oldalát, az onnan sugárzó ívben kiömlő Krisztus vérét, egy – ki tudja, honnan előkapott – arany kehelyben fölfogja. Az ikonográfia fölruházza a katonát ezzel a tudással. Igen, a kehelynek ott a helye a kereszt tövében.

A kereszt és az Eucharisztia egymástól elválaszthatatlan. Hagyta az Atya, hogy megöljük egyszülött Fiát. De kézbe vette az eseményeket, és átalakított mindent.

A harmadnapi föltámadás nem csupán szerencsés kimenetele az eseményeknek, hanem ez által válik teljessé az Atya akarata, aki Fiában nekünk akarta adni önmagát. Ha mi elutasítottuk is, az Eucharisztiában végérvényesen itt maradt velünk. Krisztus él! Itt él velünk. Most is elérhetővé teszi magát nekünk.

Az aranykehely, melyet a katona tart, maga az Egyház. Ebből a serlegből részesülhetünk. Az Egyház fölkínálja nekünk Krisztus Testét és Vérét. Abból részesülve mi is az Egyház tagjai leszünk, Krisztus testének tagjai, vérkeringésének részesei.

Bűneinkkel mi okoztuk Krisztus halálát, miattunk kellett meghalnia. Ezt hagyta az Atya. Hagyja, hogy bűnöket kövessünk el. Néha úgy érezzük, jobb lenne, ha megakadályozná, de ő inkább önmagát korlátozza, hogy nekünk szabadságot adjon, hogy azt tehessük, amit akarunk. A Fiával is azt tettük. De ez sohasem a történet vége. Istennel való kapcsolatunk nem a bűneinkkel fejeződik be. Ugye, megértjük, hogy Isten nem akarja a mi bűneinket, de ha már megtörtént, azokat kézbe veszi. Kezébe veszi és átalakítja. Bűneinket irgalma forrásává teszi. Minél mélyebben belátom bűneimet, átérzem azok súlyát, annál fényesebben ragyog föl nekem Isten megbocsátó szeretete, végtelen irgalma.

Drága Testvéreim!

Ez az igazi pászka, az átmenet, a megváltás. Isten bűneinket irgalmának forrásává teszi. Ezt ünnepeljük húsvétkor, hogy senki és semmi nem veheti el tőlünk a reményt, az újjászületést, a föltámadást. Csak nagyon kérem, hogy valóban éljünk vele! Ne hagyjuk ki életünkből a föltámadást! Nem élhetünk húsvét nélkül. Amikor a gazdagon megterített ünnepi asztalhoz ülünk, az nem hejehuja-dőzsölés, hanem azon keresztül a Bárány menyegzői lakomájának örömében részesülhetünk. A pászka – azt jelenti: átmenet – az édes kalács nem más, mint az új élet eledele, az Eucharisztia beszédes és érzékelhető előképe.

A hajdúdorogiak mindig tudták, hogy előbb az Eucharisztiából részesülünk, s csak azután a pászkakalácsból. Addig senki nem ehet a pászkából, amíg előtte meg nem gyónt, meg nem áldozott. Micsoda ősi tudás ez! Nem értelmezhető a húsvét öröme és a föltámadás ünneplése, a Szent Liturgia, az Eucharisztia nélkül.

Isten, aki átalakította a húsvét történetét, beleszőtte az emberiség történelmébe Krisztus föltámadását, a mi életünket is át akarja alakítani. Legalábbis azokét, akik hagyják, akik akarják.

Drága Testvéreim!

Nem Istenen, hanem rajtunk múlik, hogy húsvét átalakítja-e az életünket, hogy megváltoztat-e minket, hogy végre Istenhez fordulunk-e, vagy továbbra is pusztán a földi örömöket keressük. Ez az igazi öröm, az öröm igazi forrása, Krisztus föltámadása. Éljünk vele, éljünk benne, éljünk általa! A föltámadás mennyei öröme járja át, alakítsa át az életünket! Amen.

Áldott húsvéti ünnepet kívánunk Olvasóinknak!