"Siessünk buzgón az Istenszülőhöz!"

2017-05-23 08:32:14
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Máriapócs
Ifjúsági
Szabadidő
Család
imádság
"Mária gyermekei ide jöjjetek"

Május 20-án szombaton a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat három gyermekvédelmi központja zarándokolt közösen Máriapócsra. 200 lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő fiatal vállalta a nem mindennapi utat. Különböző helyszínekről indultak a zarándokok, ugyanis a gyermekvédelmi központjaink székhelyei Debrecenben, Nyíregyházán illetve Hajdúnánáson vannak.

Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy 6 év alatt, mióta egyházi fenntartásba kerültek ezek az intézmények, milyen sok lelki gyümölcs érett be. Jó volt megérezni a gyerekek, fiatalok Isten iránti nyitottságát. Örömteli volt a közös ima mind az indulásoknál, mint az út menti keresztek, ikonok előtt, mind a Máriapócsi Kegytemplomban, ahol Szent Liturgiát végeztünk a megérkezés után.

Köszönjük máriapócsi vendéglátónknak, Orosz István kegyhelyigazgató atyának hogy buzdította fiataljainkat a jóra és próbálta ráébreszteni a hallgatóságot arra, hogy mindnyájan Isten oltalmazó szeretetében élünk. Köszönet továbbá mindazoknak, akik szeretetükkel, vendégvárásukkal és szolgálatkészségükkel még szebbé tették ezt a zarándoklatot!

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...