Sikeres volt az ételosztás Debrecenben

Sikeres volt az ételosztás Debrecenben

2017-12-05 15:37:08
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Debrecen
A legközelebbi ételosztás időpontja: 2017. december 10. vasárnap, 11.00 óra

Decemberben az adventi időszak izgatott várakozással teljes. Közeledik a karácsony, mely világszerte a szeretet ünnepeként él mindenki szívében. Ebben az időszakban megnő az emberek vágya, hogy adakozzanak, tevékenykedjenek mások megsegítéséért. Nálunk, görögkatolikusoknál sincs ez másképp. A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat ételosztást tartott Debrecenben, 2017. december 3-án. 300 főre készültek egy tál meleg étellel a szervezők.

Sikeresnek mondható az akció, hiszen az összes étel elfogyott. A projektbe bekapcsolódott a Debreceni Karitatív Testület, segítettek, hogy az ételjegyek eljussanak a rászorulókhoz. Az Élelmiszermentő hálózat kenyereket, péksüteményeket hozott, és az ételosztásban is segítségünkre voltak a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai, valamint a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szakolyban működő Ápoló-Gondozó Otthonának ellátottjai, dolgozói. 

A legközelebbi ételosztás időpontja:
Időpont: 2017. december 10. vasárnap, 11.00 óra
Helyszín: Debrecen, Attila téri görögkatolikus főszékesegyház melletti tér

Sőt: karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívnak meg egy közös ebédre, emellett szeretnének hagyományt teremteni azzal, hogy januártól minden hónap első vasárnapján tartanak ételosztást.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...