Soltész Ian előadása Budapesten

Soltész Ian előadása Budapesten

2018-02-26 10:29:47
Szerző: GrFC egyetemi beszámoló
Ifjúsági
Egyetem
Budapest
Előadás
Február 20-án a GrFC szervezésében Soltész Ian tartott előadást a Görög Gödörben. A hónap témájának megfelelően a fiatalok céljairól beszélt illetve arról, mi lehet a titka a sikeres személyiségnek.

Öröm volt látni, hogy mennyien érdeklődnek a téma iránt és hogy ilyen sokan eljöttek.  

Ian abban próbált meg segítséget nyújtani számunkra, hogyan formáljuk magunkat sikeres személyekké. Elmondta, hogy a legelső lépcsőfok: felelősséget vállalni érzelmeinkért és gondolatainkért. Ezután beszélt a szavaink mágikus erejéről, és elmondta, hogy a kritizálás, pletykálkodás helyett inkább bíztassunk, dicsérjünk és motiváljunk másokat. A témához kapcsolódóan beszélt az agymosásról, és annak a fontosságáról, hogy kikkel vesszük körbe magunkat, és milyen dolgok/személyek által befolyásoljuk a személyiségünket. Nagyon sokat számít, hogy milyen barátaink vannak, hogy kikkel töltünk sok időt, és az is, hogy milyen közösségekbe járunk. Ezután rátért arra, hogy egy sikeres személyiség milyen célokat tűz ki maga elé. Felhívta rá a figyelmünket, hogy minél konkrétabb célokat érdemes megfogalmaznunk, és ezeket kössük határidőkhöz.

Az előadás közben Ian nagyon sok képet hozott a Bibliából. Erre az egyik legjobb példa Jézus egyik híres mondata: „Legyen neked a te hited szerint”, ami tömören megfogalmazza, hogy merjünk hinni a céljainkban. Ian szerint Jézus volt a legnagyobb személyiségfejlesztő, mert a tanításának minden eleme, ahhoz járul hozzá, hogy jobb emberekké váljunk. Sokat beszélt a saját benyomásairól, amiket munka közben, vagy magánéletében tapasztalt meg. Ezeken a példákon keresztül sokkal egyszerűbb volt megérteni, hogy milyen szituációkról beszél. Előadását még hitelesebbé tette az, hogy folyamatosan mosolygott, és élvezettel osztotta meg velünk segítőszándékú gondolatait.

VEZETŐ HÍREK
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén

Könyvbemutatót tartanak Debrecenben

Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén

Könyvbemutatót tartanak Debrecenben

Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiatalokat
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
 
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
Újra együtt mulat a görögkatolikusok nagy családja – ...
 
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...
Vízkereszt és a házszentelés hagyománya – ősi ünnep...