Sorstársak - Papfeleségek kerületi találkozója Makón

Itt a szórványban bizony komoly távolságokra élnek a papcsaládok egymástól. Ha szeretnénk egymással találkozni, kicsit jobban megismerkedni, az akár több órás autóutat is jelenthet. Sokszor terveztük, hogy “majd találkozunk”, de főként egy-egy templombúcsú alkalmával tudtunk csak pár kedves szót váltani egymással. Szent András apostol ünnepén, november 30-án, a Jóisten kegyelméből végre sikerült. Örömmel osztom meg, hogy mi hatan (a tervezettől sajnos egy fővel kevesebben, de lélekben heten), a Szegedi Esperesi Kerület papfeleségei sikerrel jártunk. Sikerült lelassítani a világ diktálta rohanó tempót. Sikerült kibújni a ránk nehezedő feladatkupacok alól. Sikerült legyőzni a minket, - fizikai és akár lelki síkon is- elválasztó távolságot.

A beszélgetések és közös imádságok során felismertük, hogy sorstársak vagyunk és a mindennapokban számtalan hasonló nehézséggel találkozunk. Ha imát, időt és energiát szánunk rá, akkor már segítőtársaivá is válhatunk egymásnak. De ez csak úgy sikerülhet, ha elfogadjuk azt is, hogy különbözőek is vagyunk. Különbözőségeinket pedig nem kell elrejtenünk, mert mindannyian egyedi ajándékai vagyunk a Jóistennek, és kinek-kinek a saját talentumát kell felismernie és szeretetben kamatoztatnia a rábízottak között.

„Csak közel van, nincsen távol,

mikor lelkünk felvilágol.

Mikor lelkünk felvilágol:

csak közel van, nincsen távol.”

 (Szabó T. Anna: A fény)

Hálásan köszönjük a makói vendégszeretet! Nagy lendületet kaptunk az átimátkozott ősi templomfalak között. Bízunk benne, hogy a Jóisten segítségével újra sikerülni fog és mihamarabb újra találkozhatunk egymással!