Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján

Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján

2025-04-24 17:09:49
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Család
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
bölcsőde
Április 21. 2010 óta államilag elismert ünnepnap, 1852-ben ugyanis ezen a napon nyílt meg Magyarország első bölcsődéje. Ebből az alkalomból tartottak találkozót a Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő bölcsődék munkatársai számára.

1852 januárjában alakult meg a Pesti Első Bölcsőde Egylet, melynek fenntartásában április 21-én nyílt meg Magyarország első bölcsődéje Pesten az akkori Kalap utca 1. szám alatti bérház földszintjén, ahol öt szobában 38 gyerekről gondoskodtak. Ennek emlékére a bölcsődék napja 2010 óta államilag elismert, miniszteri rendelet által szabályozott ünnepnap. Ez a nap minden évben nevelés-gondozás nélküli munkanap, ekkor emlékeznek meg azokról, akik letették az első alapköveket és szakmai konferenciát vagy csapatépítő napot tartanak a bölcsődében dolgozó szakemberek számára.

Az ünnepi találkozó és egyben szakmai nap Makón volt, ahol az Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban adtak hálát Szent Liturgia keretében az új, Szent Anna oltalmába ajánlott főegyházmegyei bölcsődehálózatunkért. Hiszen másfél év alatt négy intézményt adtunk át az országban: Debrecenben, Hajdúdorogon, Makón és Gödöllőn is görögkatolikus bölcsődében cseperedhetnek a legkisebbek.

Egy fantasztikus hangulatú ebéd után a szakmaiságot helyezték előtérbe, a Szent Erzsébet Házban Uzsalyné dr. Pécsi Rita, főiskolai tanár, neveléskutató tartott előadást a résztvevőknek. Előtte Szabó-Rása Mariann, a bölcsődehálózat vezetője köszöntötte a közel 50 munkatársat, akik intézményeinkből ellátogattak az egész napos rendezvényre. Mint említette, nagy hálával és köszönettel tartoznak a fenntartó nevében a munkatársaknak, akik e nehéz, akadályokkal teli pályán együtt dolgoznak a közös sikerért. Emellett nagyon hálás a szülőknek, hogy rájuk bízták féltve őrzött kincsüket. Minden nap azért dolgoznak, hogy megtartsák ezt a bizalmat.

A szervezők nem véletlenül hívták meg erre az alkalomra Uzsalyné dr. Pécsi Ritát. A kutatások és a szakember szerint is egyre korábban kerül a gyerekek kezébe okoseszköz, és egyre több időt töltenek televízió előtt, már bölcsődés korban. De vajon fejleszt vagy rombol? Mi lehet a túlzott képernyő- és az internethasználat hatása? Hogyan alakul ki a függőség? Mi lehet a megoldás? Milyen hatással van az eszköz a fejlődő idegrendszerre gyerekek esetében? Hogyan válik valaki függővé? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a kiváló szakember segítségével.

Nagy köszönet jár a szervezőknek, akik egy ilyen remek napot hoztak össze a munkatársaknak: Szabó-Rása Mariann intézményvezetőnek, Terdik János lelkivezetőnek, pasztorális helynöknek, emellett hálás szívvel gondolunk a házigazdákra: Biró István parókus és Gedeon Tamás segédlelkészre.

Jövőre is találkozzunk!

VEZETŐ HÍREK
Idén is vár a Tokaji Szent Orbán Zarándoklat

Film készült Romzsa Tódor püspök életéről - Debrecenben is vetítik az életrajzi művet

Papszentelés lesz Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is vár a Tokaji Szent Orbán Zarándoklat

Film készült Romzsa Tódor püspök életéről - Debrecenben is vetítik az életrajzi művet

Papszentelés lesz Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is vár a Tokaji Szent Orbán Zarándoklat
Idén is vár a Tokaji Szent Orbán Zarándoklat
 
Film készült Romzsa Tódor püspök életéről - Debrecen...
Film készült Romzsa Tódor püspök életéről - Debrecen...
 
Ukrán görögkatolikus parókiát avattak Budapesten
Ukrán görögkatolikus parókiát avattak Budapesten
 
Teremtésvédő óvoda, iskola, kollégium címre lehetett p...
Teremtésvédő óvoda, iskola, kollégium címre lehetett p...
 
Közös ima a békéért – akár otthonról is lehet csatl...
Közös ima a békéért – akár otthonról is lehet csatl...
 
Személyi parókia jön létre a fővárosban élő ukrán g...
Személyi parókia jön létre a fővárosban élő ukrán g...