Szent Anna napot tartottak budapesti középiskolánkban

Szent Anna napot tartottak budapesti középiskolánkban

2024-12-13 13:35:14
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hekler Melinda
Ifjúsági
Oktatás
Budapest
Három éve viseli a budapesti görögkatolikus gimnázium Szent Anna nevét, azóta az itteni diákok és tanárok számára december 8-a a tanév egyik legjelesebb napja. Idén elsőként rendezték meg a Szent Anna Akadémiát, déltől pedig ünnepség keretében szentelte meg dr. Jaczkó Sándor helynök atya az iskola új, Szent Anna ikonját.

Sándor atya köszöntőjében elmondta, a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum évről évre színesedik, Afrikától, Amerikán át lassan az összes kontinensről járnak ide diákok. “Érezzük, hogy itt van közöttünk Szent Anna szellemisége és, hogy közeledik az az ünnep, amikor Szent Anna valószínűleg életének legboldogabb pillanatait élte át. Ugyanakkor Szent Anna azt is üzeni, hogy nekünk is lehetőségünk van arra, hogy mi is szentté váljunk, hiszen ő is egy volt közülünk, aki ezt a nemes utat választotta.” A Horánszky Judit által festett Szent Annát ábrázoló kép megszentelése után Jaczkó Sándor elmondta “innentől ez már nem csak egy szép festmény, hanem egy ikon, ami a rajta ábrázolt Szent Annát jeleníti meg nekünk.”

Vénusz Edina igazgatónő beszédében nagy lelkesedéssel számolt be az első alkalommal megrendezett Szent Anna Akadémia sikeréről. Rendhagyó tanítási nap volt ez a diákok számára, ami szimbolizálta azt, amiben ebben az iskolában hisznek, amiért minden nap bejárnak ide a tanárok, amiért sokat dolgoznak, és aminek a gyümölcsei már nagyon látszanak a diákságon.

A Szent Anna Akadémia során a tanulóknak pályázniuk kellett arra, hogy előadhassanak. A projekttervekkel megkeresték szaktanáraikat, akik végül a legkitűnőbb projektmunkák, prezentációk előadóinak biztosítottak lehetőséget a többi diák előtti bemutatkozásra. Az igazgatónő szerint remek alkalom volt ez arra, hogy a diákok olyan kompetenciáikat fejlesszék, amit majd a felnőtt életben szinte folyamatosan alkalmazniuk kell: ilyen a határidőre való készület, a kutatómunkát igénylő elmélyülés és digitális kompetenciák használata is. A diákok jó előadói készséggel prezentáltak többek között csillagászati, vallásismereti, történelmi, természettudományos és számos más tematikákban.

Olyan előadások hangzottak el, mint A leghíresebb megfilmesített regények, Űrkutatás, A Jelenések könyvének elemzése és bemutatása, Neves matematikusok élete, Messi, Aranyszájú Szent János liturgiája vagy Csernobil, amik Vénusz Edina szerint jól láthatóan lekötötték a hallgatóságot, hiszen érdekes volt maga a téma és jó minőségű a kivitelezés. A diákok ezáltal kicsit a felnőttek világába is belekóstolhattak. “Köszönöm, hogy értitek, hogy mit jelent, hogy egyszer majd felnőtté kell válni és azokat a kompetenciákat csillogtatni kell, amiket itt az iskolában el tudtok sajátítani.” - mondta az igazgató.

A szemet és lelket egyaránt megfogó Szent Anna ikonon nagyon sokáig dolgozott Horánszky Judit, aki a képet az iskolának adományba szánta. Vénusz Edina elmondta a diákoknak, hogy az ikonfestés lelki folyamat, elmélyülés és folyamatos imádság. “Ez az ikon mostanra megszületett arra a hivatására, amit itt be fog tölteni. Ha ez az ikon elhelyezésre kerül az épületben, sokkal többször fog eszünkbe jutni, hogy kérjük Szent Anna közbenjárását, áldását hétköznapjainkra, nehézségeinkre és munkánkra.”

A beszédek után a diákok szép énekükkel és karácsonyi versekkel örvendeztették meg az egybegyűlteket. Évről évre változik, szépül kívül és belül a Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum. Hála érte mindenkinek, aki nap mint nap ezen munkálkodik.

VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...