Szent Atanáz-díjjal tüntették ki idén Bohács Béla professzort

Szent Atanáz-díjjal tüntették ki idén Bohács Béla professzort

2020-09-21 08:49:16
Szerző: SzAGHF
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Friss
2020. szeptember 13-án a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanévnyitó vecsernyéjén jelentette be dr. Véghseő Tamás rektor, hogy a Szent Atanáz-díjat idén Bohács Béla, az Eperjesi Egyetem Görögkatolikus Teológia Karának liturgikus professzora veheti át.

A professzor, aki korábban a kar dékánja is volt, immár 30 éve vendégelőadó a Szent Atanáz főiskolán, rendszeres résztvevője az itteni konferenciáknak, és fontos szereplője a két intézmény liturgikus tudományos együttműködésének is. Ennek az együttműködésnek korábban éppen Bohács professzor volt a kezdeményezője is.

A Szent Atanáz-díjat a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola alapításának 50. évfordulóján, 2000. augusztus 1-én dr. Keresztes Szilárd, hajdúdorogi püspök, a főiskola nagykancellárja alapította, melyet a mindenkori nagykancellár a tanári kar döntése alapján azon személyeknek ad át, akik oktatóként vagy hallgatóként kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és hozzájárultak az intézmény hírnevének öregbítéséhez.

20. alkalommal adták át a Szent Atanáz-díjat, amit emeritálása alkalmából kapott meg a főiskola vezetésétől a professzor.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...