Szent Bazil-os sikerek a 2020-as Görögkatolikus Tudásolimpián

Szent Bazil-os sikerek a 2020-as Görögkatolikus Tudásolimpián

2020-09-29 09:16:26
Szerző: Szent Bazil Gimnázium
Ifjúsági
Szent Bazil Oktatási Központ
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Iskola
A Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi versenyén több mint 1000 tanuló vett részt szerte az országból. A Szent Bazil Gimnázium diákjai 14 helyen jutottak az országos döntőbe.

A 2019/20-as tanévben a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola által immár évek óta nagy sikerrel lebonyolított Görögkatolikus Tudásolimpia tanulmányi versenyén több mint 1000 tanuló vett részt szerte az országból, akik 8 tantárgyban, összesen 16 korcsoportban mérték össze tudásukat. Nagy örömünkre és büszkeségünkre szolgál, hogy a levelező rendszerű fordulók után az elmúlt évekhez hasonlóan igen nagy számban, 14 helyen jutottak az országos döntőbe a Szent Bazil Gimnázium diákjai.

A járvány-helyzetre való tekintettel azonban a döntőre rendkívüli módon augusztus 28-án került sor, módosított formában, a résztvevők számát csoportonként a korábbi fordulókban legjobb eredményt elérő 5-5 főben maximalizálva. Iskolánkat még így is 3 tanuló képviselhette, liturgikus ismeretekből (Kiss Lívia) és történelemből (Farkas Dzsenifer, Juhász Anikó). Mindezek fényében valóban nagy siker, hogy történelemből mindkét indulónk dobogóra állhatott fel: Farkas Dzsenifer a 2., Juhász Anikó pedig a 3. helyet szerezte meg, felkészítő tanáruk Gombos Imre volt. 

A 2019/20-as Görögkatolikus Tudásolimpia országos döntőjébe jutott Szent Bazil-os tanulóink:

angol 9-10. évf.Kónya Karolina, Oláh Noémi

(felk.: Kissné Oláh Edit, Farkas Ágota)

német 9-10. évf.Bereczki Evelin, Szőke László (felk.: Kocsisné Sztányi Beáta)

történelem 9-10. évf.Buzsiczki István, Daku Petra, Farkas Dzsenifer,  Juhász Anikó, Juhar Boglárka, Tóth Virág (felk.: Gombos Imre)

liturgikus ismeretek 9-10. évfolyamKatonka Petra, Kiss Lívia, Pocsai Máté (felk.: Kruppa Kirill)

matematika 9-10. évfolyamSzőke László (felk.: Nyalka Anita)

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...