Szent Efrém Napok: a debreceni program

Szent Efrém Napok: a debreceni program

2018-01-23 15:22:40
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Kultúra
Debrecen
Görögkatolikus Egyházunk már negyedik alkalommal rendezi meg a Szent Efrémről elnevezett rendezvényét

A Szent Efrém Napok hagyományosan a szíriai himnuszköltő egyházatya bizánci ünnepéhez kötődik, így a zenei eseményekhez liturgikus szertartások is kapcsolódnak, melyek mindegyikére nagy szeretettel várunk mindenkit. Január 26-án, pénteken Debrecenben kezdődik a program, majd, szombaton és vasárnap Nyíregyházán folytatódik. 

A debreceni program 

Esemény: Hangáhítat - A Lautitia Gyermekkar és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével
Időpont: 2018. január 26. péntek 18.00 óra
Helyszín: Debrecen – Attila téri Főszékesegyház 

Nem új keletű a két kórus együttműködése, hiszen Hajdúdorogon, Debrecenben és Budapesten is énekeltek már közösen. 

Szent Efrém Férfikar

A Szír Szent Efrémről elnevezett férfikart 2002-ben alapította az együttes művészeti vezetője, a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak. 2011 óta rendezője az Orientale Lumen – Kelet világossága hangversenysorozatnak a budapesti Szent István-bazilikában. Rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválnak és más rangos zenei rendezvényeknek, gyakori zenei kísérője a magyar görögkatolikus egyház istentiszteleteinek, a magyarországi ruszin nemzetiség ünnepeinek és más, a bizánci kereszténységhez kötődő nemzetiségek vallási vagy ünnepi rendezvényeinek is. 

Lautitia Gyermekkar

A Lautitia Gyermekkar a görögkatolikus egyház által fenntartott Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara és a 3 kórust magába foglaló Lautitia Kóruscsalád legfiatalabbakból álló együttese. Számos hazai és nemzetközi fesztivál résztvevője és verseny dobogós helyezettje, csak az elmúlt 8 évben hat nemzetközi első helyezést értek el, Európa- és Világbajnok énekkar. Rendszeres fellépői a Kodály Filharmónia koncertjeinek, valamint állandó közreműködői a Csokonai Nemzeti Színház opera-előadásainak. Nemes József a kórus karnagya, aki maga is az együttes tagja volt korábban, 6 nemzetközi karnagyi különdíjjal, Bonis Bona, Szent Gellért-díjjal, valamint Artisjus-díjjal ismerték el munkásságát.

A belépés ingyenes, szeretettel várják az érdeklődőket!

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...