Szent László Röplabda Kupa

Szent László Röplabda Kupa

2017-10-19 15:01:38
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Pályázat
Sport
A Dienes adott otthont a megmérettetésnek

A Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola a Szent László király tiszteletére meghirdetett emlékévben egy vándorkupát alapított röplabda sportágban, melynek első tornáját 2017. október 16-án tartotta meg nyolc együttes részvételével. A sporteseményt megálmodók gondolataiban elsősorban az volt előtérben, hogy ne csak a szellemi vetélkedők és a kreativitásra irányuló programok segítségével gyarapítsák ismereteiket a lovagkirályról a diákok, de a test részéről is kihívás elé kerüljenek a tanulók, ily módon is bekapcsolódva az országos események sorozatába. Ugyanis Szent László király életvitele és a sport nem áll messze egymástól, a kettőt összekapcsolja a küzdelem és a kitartás; az egyik oldalon felfigyelhetünk a valamikori Magyar Királyság határai szélesítésében a konkrét küzdelemre, míg a röplabdában a győzelemért egymásnak feszülő csapatok versengésére. A kifejezetten egyházi intézmények diákjai számára rendezett női röplabdatornára Debrecen város történelmi egyházai által fenntartott intézmények csapatain kívül, Nyíregyházáról kettő, Hajdúdorogról pedig egy együttes nevezett, a Szent Bazil Oktatási Központ. A diákok szünetben előadásokon is részt vehettek, többek között a fair play-ről és a sportolás jótékony hatásairól is hallhattak.

A versenyt Dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke és középiskolánk vezetője, Bánk Tibor igazgató úr nyitotta meg, beszédeikben kiemelve, hogy a verseny mellett ugyanolyan fontos odafigyelni a keresztény együttlét lehetséges örömeire.

A mérkőzések fordulatokban nem bővelkedtek, mert az esélyesebb és nagyobb versenytapasztalattal rendelkező csapatok győztek a két csoportba beosztott együttesek között, ennek ellenére mégis minden tanuló fejlődhetett, s egyben fel is mérhette, hogy hol tartanak felkészülésük lépcsőfokain.

Intézményünk a második és a harmadik helyet szerezte meg: „A” csapatunk a döntőben 2-0-s vereséget szenvedett a Svetits Gimnázium leányaitól, akiket csupán az első szettben sikerült megszorítani az eredményben, míg „B” csapatunk ugyanilyen eredménnyel hozta el a „bronzkupát” a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium „B” csapata ellenfeleként. 

Két csapatunk tagjai hálásan köszönik Zolnai Lajos testnevelő tanár úrnak felkészítését, aki már több városi és megyei röplabdatornán ért el kiváló eredményeket leányainkkal. 

A jövőre megrendezendő versenyre már most invitáljuk az egyházi intézmények röplabdacsapatait.

A program az EFOP-1.2.2-15-2016-00244-es számú "Ifjúsági misszió" elnevezésű projekt keretén belül valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...