Szent Lukács Nap

Szent Lukács Nap

2017-11-28 14:05:54
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Máriapócs
Szociális
Máriapócson az Emmánuel ház konferencia terme volt a helyszín

A Szeretetszolgálat fennállásának hetedik évét ünnepelte e napon, közel 300 megjelent dolgozójával. Ősz Tibor a Szeretetszolgálat lelki igazgatója nyitotta meg a rendezvényt közös imával, majd néhány szóval is köszöntötte a Szeretetszolgálat dolgozóit.

Ungvári Sándor igazgató úr beszámolt az idei év fejlesztéseiről, a közfoglalkoztatási programról, a szervezet hitéleti és karitatív tevékenységeiről, valamint beszélt a jövőbeni tervekről is.

Őt követően Ősz Tibor lelki igazgató tartott elmélkedést, majd néhány képben összefoglalva idézte fel az elmúló év zarándoklatainak és lelki napjainak emlékét.  Megismerhettük a Debrecenben megalakult karitatív iroda működését, létrejöttének céljait és a jövőbeni terveit Kissné Suta Marianna Karitatív Irodavezető szavai révén, majd Lőw Gábor a II. János Pál Pápa Idősek Otthona intézményvezetője tartott emlékezetes beszámolót a Máriapócson működő demens részleg kialakításáról és működéséről. A nap fényét emelte a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak citera előadása, majd a Hodászi, valamint a Nyírvasvári Görögkatolikus Cigány Egyházközség kórusa mutatkozott be énekeivel, akik meglepetés produkcióként fergeteges hangulatú cigánytáncot adtak elő, bevonva a vállalkozóbb kedvű jelenlévőket is.

Ezen a napon adták át az igazgatói és fenntartói elismeréseket azon munkavállalók és nevelőszülők részére, akik elkötelezett, odaadó munkával szolgálják a Szeretetszolgálat küldetésének megvalósítását. Mint minden évben a Szent Lukács Nap alkalmával kerül kihirdetésre a Szent Lukács Díj nyertese. Idén Kocsis Fülöp metropolita, igazgató úrral való egyetértésben, a Szent Lukács Díjat dr. Seszták István főhelynök atyának adományozták. István atya 2011 és 2014 között vezette a Szeretetszolgálatot, személyében mindannyian megtapasztalhatjuk a munkatársaiba vetett bizalmát és nagyvonalúságát. István atya családi okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, de méltán ünnepélyes keretek közt kerül majd sor a Díj átadására is. 

Ősz Tibor Lelki igazgató atya asztali áldását adva vette kezdetét az állófogadás. 

Gratulálunk a díjazottaknak és további munkájukhoz a Szentlélek kegyelmét kérjük! Imáinkban kérjük a Jóisten áldását a Szeretetszolgálat minden dolgozója és ellátottja számára!

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
 
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán