Szent Lukács oltalmába ajánlják a hajdúnánási görögkatolikus templomot

Szent Lukács oltalmába ajánlják a hajdúnánási görögkatolikus templomot

2024-09-30 12:51:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Egyelőre a templom körvonalai lettek még csak megfestve a füves területen, de hamarosan a földmunkákkal megkezdődik az építkezés is.

Nagy nyüzsgés fogadta a hajdúnánási Óvoda utcán közlekedőket szeptember 25-én: akkor helyezték el ugyanis a településen hamarosan megépülő új, görögkatolikus templom alapkövét. Ezzel egyidejűleg egy időkapszulát is a földbe tettek, melyben nemcsak egy megyei napilap, de a Görögkatolikus Szemle szeptemberi száma, a Hajdúnánási Görögkatolikus Szervezőlelkészség 2017-es alapító okirata, a parókia 2019-es megalakulásáról szóló dokumentum, a templom látványterve, és egy szép, nánási szalmadísz is helyet kapott parókus atya ötlete nyomán.

Lukács Imre ismertette: a Hajdúnánási Görögkatolikus Parókiához számos település tartozik: Folyás, Görbeháza, Polgár, Tiszagyulaháza és Újtikos hívei is hűen imádkoztak az elmúlt hónapokban, hogy végre közösen vehessenek részt Szent Liturgián görögkatolikus templomban, az aranyszalma városában. Egyúttal háláját fejezte ki az egyházközségnek, a híveknek, hogy áldozatos munkálkodásukkal eddig eljutottak. Mint mondta: az alapkő, amelyre az oltár épül később, buzdítson minket további imádságra!

Szent Pál első levele a korinthusiakhoz így fogalmaz:

„Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.”

„Mi Isten munkatársai, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” – erősítette meg tanítása legelején Fülöp metropolita. Ferenc pápa olyan egyházképet szeretne megrajzolni, megértetni velünk, hogy mindenkire szükség van. „A szinódusi egyházszemlélet szerint meg kell, hogy értsük: az egyháznak minden egyes megkeresztelt tagja éppen úgy munkatársa, éppen úgy építője, éppen úgy felelőse minden egyházi munkának. Mint amikor egy ház fölépül vagy épp egy templom: különböző munkálatok vannak, kezdve a ház megtervezésétől, a földmunkán át, a kőműves-, a gépész munka, a villanyszerelés és még sorolhatnánk. Ez a legtermészetesebb: munkamegosztás van. Mindenkire szükség van: Isten munkatársai, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” - nyomatékosította a metropolita.

„Ma azért is imádkozunk, hogy ez egy termékeny föld legyen, amelyből nemcsak az építő munkásoknak a szorgossága nyomán felemelkedik egy templom, hanem kiemelkedik egy közösség. Azért imádkozunk, hogy a hajdúnánási görögkatolikus közösség egy kiemelkedő közösség legyen. Egy olyan közösség, amely templomot épít, amelynek olyan élő hite van, amelynek gyümölcsei lesznek.”

Nagyon fontos üzenete van ennek a templomépítésnek, fogalmazott köszöntőjében Szólláth Tibor, Hajdúnánás leköszönő polgármestere. „Hiszen amíg Európában kiüresednek az imaházak, és átalakítják azokat akár áruházakká, addig a Kárpát-medencében újakat építünk. Hitet teszünk egy olyan értékrend mellett, melyet magunkénak vallunk. Nagy öröm számomra, hogy tovább erősödik a görögkatolikus közösség a városban, beleértve az itt működő Szent Lukács Szeretetszolgálat által fenntartott Szociális Szolgáltató Központot és Idősek Otthonát. Így maga a település gazdagodik, erősödik tovább.”

A tervek Fiers Márton és Lovas Katalin okleveles építészmérnökök munkáját dicsérik, akik szintén segédkeztek az időkapszula elhelyzésében. Ha minden a terveknek megfelelően halad, akár egy év múlva már el is készülhet a templom.

Foglaljuk imáinkba ennek megvalósulását!

VEZETŐ HÍREK
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

Istenbe vetett reménységgel előre

Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – befejeződött a tócóskerti templom festése
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

Istenbe vetett reménységgel előre

Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – befejeződött a tócóskerti templom festése
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján
Meggyaláztak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján
 
Istenbe vetett reménységgel előre
Istenbe vetett reménységgel előre
 
Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – be...
Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! –  be...
 
„Mit mond a Lélek az egyházaknak?” – szinodalitás m...
„Mit mond a Lélek az egyházaknak?” – szinodalitás m...
 
A remény táborozói – ilyen volt az idei Görögtűz
A remény táborozói – ilyen volt az idei Görögtűz
 
Diakónussá szentelik Anton Pál alszerpapot
Diakónussá szentelik Anton Pál alszerpapot