A keresztény hagyomány szintén ismeri, és előszeretettel használja az „oszlop” metaforát. Az első időkben Péter apostol mellett, még Jánost és Jakabot tekintették oszlopoknak (Gal 2,9), utóbb mind a liturgia, mind az ünnepi rendünk, de az egyházművészet is Péter és Pál apostolokat tartja az „Egyház oszlopainak”. Az oszlop szimbólumként nagyon gazdag jelentést hordoz magában. Bármely zárt épületbe ajtó-, vagy kapunyíláson keresztül lehet közvetlenül bejutni. Eme nyílásokat felülről biztosító szemöldökfát két oldalt ajtófélfának nevezett gerenda, vagy fontosabb épületek esetében kőoszlopok tartották. Mivel az ajtó vagy a kapuzat is sokszor ezekhez lett rögzítve, ezért a belépőnek szükségszerűen el kellett haladni a két oszlop között. Ha hozzávesszük a krisztusi ígéreteket, melyek szerint Péter apostol a mennyek országa kulcsainak is az őrzője, meg olyan kőszikla, amelyen a pokol kapui sem tudnak erőt venni (Mt 16,18-19), akkor különösen is találónak érezhetjük az oszlop hasonlatot. Oszlopok, vagy oszlopsor tarthatja az épület mennyezetét, hasonlóképpen, mint ahogy az eget tarják az ószövetségi világkép szerint a „Föld, vagy ég oszlopai” (Jób 9,6; 26,11). Az oszlop ebben az esetben rögzíti a távolságot a két világ között, de egyben kapcsolatot is létesít.
Érdekesség, hogy Szent Péter és Pál annak ellenére lettek főapostolok, hogy közel sem voltak tökéletesek – Péter megtagadta az Urat, Pál pedig üldözte Krisztus Egyházát. János apostol szeretetben és hűségben is közelebb állt Jézushoz, gyöngédebb és irodalmibb volt mindkettőjüknél, s mégis Simon Péter és Saul Pál nyakas és szenvedélyes elköteleződése lesz az, ami főapostolokká teszi őket. Főapostolokként Isten két népének vezetőivé lesznek: Péter a régi szövetség népét (Izrael megtért fiait, a zsidókeresztényeket), Pál pedig az új szövetség népét (az új Izraelt, azaz a pogánykeresztényeket) hivatott a krisztusi úton elvezetni az Atya országába (Gal 2,8). Ezért a nem személyes érdemük, vagy tökéletességük miatt megszerzett kitüntetésként, hanem a Megváltó számunkra kifürkészhetetlen kegyelméből lettek ők főapostolok és az Egyház oszlopai.
Kettőjük közös ünnepén dicsérjük rajtuk keresztül az isteni Gondviselést a liturgia szavaival: „Magasztald én lelkem Pétert, a kősziklát és Pált, Krisztus egyházának választott edényét.”