Szent Péter és Pál főapostolok ünnepe

Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepén a következő sorokat olvassuk Máté evangéliumából: „Jézus tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás az élő Isten Fia.” Péter válaszának rá kell döbbentenie a tanítványokat arra, hogy van társuk: Jézus, aki szilárd pont az életükben, akit követhetnek. Ő a Krisztus, aki segíteni fogja őket, ha bukdácsolnak, csődöt mondanak.

Péter válaszával nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy van kihez fordulnom, aki kivált és megvált engem a kétségbeesésemtől, riadtságomtól. Az a Péter vallja meg Messiásnak, aki később háromszor tagadta meg az Urat. Ám Péter tagadása más, mint Júdás árulása. Péter tagadva is mindig Krisztusé volt, ő is olyan, mint minden ember: esendő, gyarló. Árulása után zokog és sír. És Jézus azt tanítja: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” Akik még sírni tudnak, azokat meg lehet vigasztalni. Jézus mégis az esendő Péterre építi az egyházát, amelyen még pokol kapui sem vesznek erőt. Ez ad örök reményt, hogy jöhet bármilyen Istent megtagadó és az embert „átnevelő”, „átvágó” ideológia, az egyház mindig egyház marad.

János evangéliumának végén van egy megható jelenet. Az apostolok a Tibériás tavánál halásznak, nem fognak semmit, a feltámadt Krisztus kint állt a parton, megszólítja őket, de nem ismerik fel, enni kér tőlük és mondja nekik, hogy vessék ki a hálót a bárka jobb oldalán, ahol végül tömérdek halat fognak. Erre a szeretett tanítvány így szól: „az Úr az”. Péter miután ezt meghallotta, felvette köntösét és a tóba vetette magát. Olyan mély ragaszkodás ez, mint amikor a gyermek várja haza a szüleit, majd meglátva őket elébük rohan. Péter kiúszik a partra és ott áll Jézus mellett csurom vizesen. Bizony a belső fájdalomtól, kíntól, gyásztól, betegségtől, csalódástól, magánytól, ettől-attól ott állunk mi is csurom vizesen, jól megfürödve könnyeinkben, kínjainkban, de mégis jó helyen, mert Jézus előtt állunk. A történet folytatása, hogy együtt étkeznek, majd a háromszor tagadó Pétertől háromszor kérdezi Jézus, hogy szeretsz-e? Jézus nem dorgál, nem tesz szemrehányást, szeretettel kérdez. A háromszori pozitív válasz után erősíti meg Pétert megbízásában: „Legeltesd juhaimat.” Jézus ezzel rehabilitálja Pétert, s rá bízza egyháza vezetését.

Saul talán még messzebbről indul. Kis-Ázsiában Tarzusban született, görög filozófiát tanul. Apja megkapta a római polgárságot, így ő is, de szíve gyökeréig zsidó marad. Így kerül Jeruzsálembe, a kor leghíresebb zsidó tudósának Gamálielnek lesz a tanítványa. Amikor elítélik István diakónust és megkövezik, Sault már ott találjuk: a kövezők ruháit őrzi. Akkor már fanatikus farizeus. Egy gondolata van csak: a tóra. Egy ügye: a kultusz. Nagy gyűlölet lobog szívében Jézus követői iránt és minden adva van, hogy elinduljon Damaszkuszba, hogy az ott élő zsidó kolóniát megszabadítsa a Názáreti mételyétől. Jézus azonban elébe ment, amikor ő ellene vonult. A szólítás felülről érkezik, mint egy mennyei ellentámadás. Saul leroskad a felvillanó fény alatt. Jézus telibe találja szívét, és akit kísérői felszednek a porból az már nem Saul. Aki ott feláll, az igazán most él először, és valójában már Pál.

„Damaszkuszi út” annyi van, ahány ember, ahány élet. Ezen az élet-úton bármikor és bárhol elibünk állhat az Úr. Rendszerint úgy cselekszik, hogy megszólít, mint Sault: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Vagy úgy, hogy a mi dühös miértünkre visszakérdez: „És te miért?” Nem egy ember született újjá a maga damaszkuszi útján Jézus csöndes miértje, visszakérdező szava előtt. Egy ingerült férj, akit felesége cipelt el a templomba a következő kérdést kapta: „Barátom, miért jöttél?” Megrendült a szíve, mert úgy érezte, hogy ő Júdás, akitől ezt Jézus kérdezi. A templomból pedig már úgy ment ki, mint Krisztus követője, és hála, azóta is az.

Ha egyszer Jézus megszólít, add át magad a Mesternek, hogy igazán élj. Pál a damaszkuszi események után több évre elvonul, hogy teljes szellemi-lelki fegyverzettel készen álljon a küldetésre. Jeruzsálembe visszatérve találkozik régi társával, Barnabással, aki magával viszi a tanítványokhoz, elsősorban Péterhez. Milyen félve mehetett Pál Krisztus főapostolához, akinek elmondta a teljes igazságot. Péter, aki megtagadója volt Urának, tökéletesen megérti Pált, aki üldözője volt Krisztusnak. Péter testvérének, tanítványnak fogadja Pált. Péter kemény halász-kezét nyújtja Pál vékony ujjai felé és megszorítja. Mi minden dőlt el ebben a pillanatban. A kereszténység jövője.

Simon és Saul, milyen messziről indultak. Akit azonban Jézus megajándékoz bizalmával, abban felébreszti a szunnyadó lelki erőt és hegyeket mozgat meg. Így lett az egyszerű halászmesterből, tagadó tanítványból Péter, a „hit megingathatatlan kősziklájává”, a művelt római polgárból, üldöző farizeusból Pál, a „hitnek terjesztője és az egész föld tanítója.”