Szentkúton jártak a görögkatolikusok

Szentkúton jártak a görögkatolikusok

2017-09-24 18:16:47
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
imádság
zarándoklat
Közel 2500-an érkeztek az ország minden szegletéből

2017. szeptember 23-án tartották Szentkúton a görögkatolikusok zarándoklatát. Közel 2500-an érkeztek az ország minden szegletéből. 

Mátraverebély-Szentkút 

A szlovák – magyar határ mentén, többnemzetiségű területen található. A hagyomány szerint 1091–92-ben Szent László király ellenségei elöl menekült, és egy szakadék fölé ért. Innen reménytelen volt a továbbjutás, de lovával ugratott egyet, és ekkor fakadt itt az első forrás. A legenda mögött a magyar irodalom szép képe húzódik meg: László az új Mózes – vízfakasztás –, aki törvényeivel keretet adott a magyarság életének, úgy, ahogy Mózes a zsidóságnak. 2006-ban nyilvánították Nemzeti Kegyhellyé. Főbúcsúja a Nagyboldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon van. 2016-ban a római Santa Maria Maggiore Bazilika affiliálta a kegyhelyet, ami Magyarországon egyedülálló búcsúkiváltságokat biztosít Szentkút számára. A görögkatolikus zarándokokat egy ferences testvér fogadta, köszöntötte és a jó Isten áldását kérte rájuk. 

Délelőtt egy előadást hallgathattak meg dr. Papp Miklós atyától. Arra próbálta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos üzenete lehet ma számunkra Szent Lászlónak. Elsősorban a bátorságra kívánt utalni, hogy merjünk megtenni olyan dolgokat is, amit esetleg eddig nem. Akár családot vállalni, vagy új vállalkozásba kezdeni. Mint mondta: „tanítottam egy távol-keletről származó misszionáriust, s kérdeztem: milyennek lát minket? Azt mondta: van egy olyan érzése, mintha itt Európában mi „túlnyugtatnánk” a keresztényeket, mintha a kereszténységben túlhangsúlyoznánk a békességet, az elfogadást, a nyugalmat, s nem beszélnénk eleget a bátorságról, a kockázatvállalásról, a vállalkozó szellemről, az erőteljes fellépésről.

Szent László kapcsán kiváló alkalom, hogy felidézzük: a magyar történelemben vannak olyan keresztény szentek, akikből meríthet a mai keresztény bátorságot, vállalkozó szellemet, kockázatvállalást. Szent László bátran belefogott egy hatalmas közösség vezetésébe: hatalmassá vált a magyar, lengyel, horvát népek közössége, s merész vállalkozás volt annak vezetése. A bátorság erénye azért kell, mert sok az életünkben a félelem, a kockázat, az aggódás. Félünk a családalapítástól, a párválasztás buktatóitól, a hamis kapcsolatok kemény kezelésétől. Olykor nem merünk belevágni egy vállalkozásba, félünk a kockázattól, nem merjük elfogadni a felelősség magasabb szintjét, a vezető pozíciót. Krisztus szeretete sürget minket. Rázzuk meg magunkat, szívjuk magunkba a szeretet ezen oldalát is. Keressük, hogy Szent László bátorsága vajon hogyan akar érvényesülni a mi életvezetésünkben is!

A szombati Szent Liturgiát dr. Jaczkó Sándor helynök atya vezette. Prédikációjában arra hívott mindenkit, hogy ezen a zarándoklaton foganjon meg szívünkben az a hang, ami közelebb visz minket Krisztushoz. Hiszen ezen a szép őszi napon görögkatolikus egyházunk ünnepi naptárjában Keresztelő Szent János fogantatásának emlékezete van. Az elhangzott prófécia nem egyszerűen egy meddő asszony vélt vagy valós testi-lelki szégyenének eltörlését vagy egy gyermek örvendetes születését jövendöli meg, ami önmagában is nehezen felfogható, sőt magyarázható esemény. A döbbenet az, hogy az Isten az idős házaspár gyötrelmének esszenciáját formálja át az Ő Egyszülött fiának előhírnökévé, azzal a feladattal, hogy „a népet előkészítse az Úrnak.”  A keleti egyházunk ikonjain ezért olvashatjuk Keresztelő Szent János alakja fölött, hogy „ο Πρ?δρομος” Előfutár, Előhírnök, aki a nyomorúságból való szabadulást hirdető Messiás érkezését hirdeti az Ószövetség népének. A Keresztelő, aki a fényben született, előtte jár és utat készít annak, aki az évkör legsötétebb pontján születik, mondván, hogy „Ő az, aki utánam jő, de előttem lett, mert előbb volt nálamnál.” Mint mondta: váljunk nyitottá az Élet befogadására és átadására is Keresztelő Szent János közbenjárására.

A Szent Liturgia után megtartották a körmenetet, majd egy kis pihenés, nézelődés után közösen elimádkozták a Parakliszt a Kegytemplomban, és Isten áldásával elindultak haza.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai