Szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson

Szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson

2021-10-15 14:01:51
Szerző: Gánicz László atya / Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont
Máriapócs
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálathoz tartozó intézmények számára szerveztek zarándoklatot október 9-én Máriapócson. Az imádságos együttléten mintegy 750-en vettek részt.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeinek parókusai, vezetői, munkatársai és ellátottai közösen vettek részt a máriapócsi lelki feltöltődésen. A szolgálataban résztvevők nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek minden alkalommal ide, hogy a Szűzanya oltalma alatt imádkozhassanak és kérjék támogatását a napi teendőkre, életükre.

A nap Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd Kapin István, debreceni parókus atya és Egri Tibor nyírvasvári parókus segítette a lelki feltöltődést.

A résztvevők nagy számára való tekintettel két helyszínen: a Kegytemplomban és az Emmánuel ház emeleti nagy termében tartották meg az előadásokat. A szép időjárásnak köszönhetően a Kegytemplom belső tábori oltáránál lehetett elvégezni a napot lezáró Szent Liturgiát. A szertartást követően a Szeretetszolgálat finom ebéddel vendégelte meg a résztvevőket.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...