Színre lépett az egyházi média új generációja - médiatábor Debrecenben

Színre lépett az egyházi média új generációja - médiatábor Debrecenben

2020-08-31 13:20:29
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Görögkatolikus Médiaközpont
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
Napközis médiatábort szervezett középiskolásoknak augusztus 24-28. között a Debreceni Görögkatolikus Parókia az Attila téri Hit és Kultúra Látogatóközpontba. A fiatalok e néhány nap alatt bepillantást kaphattak a kép- és videószerkesztés izgalmas világába, emellett pedig a tudatos internethasználathoz is kaptak hasznos tanácsokat.

Leendő riportereket, operatőröket és vágókat várt erre a néhány napra Debrecenbe a Görögkatolikus Médiaközpont csapata. Kondás Sándor atya és fia, Kristóf volt, aki bevezette e színes és érdekes szakma rejtelmeibe az érdeklődő ifjúságot.

Az első napon az alapoktól indulva kezdődött a munka: a tucatnyi táborozó megismerte a különböző kamerafajtákat, hangrögzítő és kameramozgató eszközöket, a drónt illetve a vágószoftvert is.

- Tehát már az első napra kaptak egy nagyon átfogó és részletes képet arról, hogy milyen eszközökkel lehet mozgóképet gyártani. Így már aznap gyakorlatban is kipróbálhatták magukat a fiatalok, akiknek az volt a feladata, hogy mutassák be a néhány hónapja felépült, a tábornak is helyet adó Attila téri Hit és Kultúra Látogatóközpontot. Készítsenek róla  reklámot. – mesélte Kristóf a tematikát.

Miután a csapat tüzetesen felmérte az épület adottságait, szerkesztőségi megbeszélés után elkészült a koncepció, ami alapján leforgatták az anyagot. Az utómunka során nemcsak készre vágták a reklámfilmet, hanem különféle animációkkal is ellátták, hogy a mai kor igényeinek megfelelő végeredményt kapjanak.  

A második napon újabb gyakorlati feladat következett. A látogatóközpont egyik helyisége stúdióvá alakult át: kamerákat, lámpákat állítottak be és persze a díszlet sem maradt el a kérdezz-felelekhez. Nyalka Miklós kispapot lehetett faggatni, amit élő vágásban „közvetítettek”.

- A táborozók nem kis kulisszatitokba kaptak betekintést azzal, hogy megismerhették, miként is vezényelnek le a televíziók egy-egy stúdióbeszélgetést. Mindenki volt riporteri, operatőri és rendezői szerepben is, hogy a munkafolyamat minden oldalát megismerjék – mondta a Médiaközpont munkatársa. 

A hét egyik legizgalmasabb napja volt a harmadik, amikor is az addig megszerzett tudás kikerült a látogatóközpont falain kívülre. A feladat ugyanis az volt, hogy Debrecen központjában az utca emberét kérdezzék a koronavírusról. A terepmunka két csoportban ment, így a riportkészítés minden szegmensét kipróbálhatták a táborozók. A nap zárásaként pedig híradós anyag formájában láthatták munkájuk eredményét a fiatalok.  

A médiatábor másik fontos pillére volt, hogy a közösségi média „apró betűs” részeire is felhívják a résztvevők figyelmét a szervezők. Ezért a Csapókerti parókia felolvasó-kántora Gedeon Tamás volt a felelős, aki végzett médiaszociológusként különösen fontos missziójának tekinti a fiatalok tájékoztatását e téren. 

– Nem feltétlen tudják a tizenévesek, hogy miként kell helyesen használni a Facebookot, Instagramoot, Tik-tokot és egyéb social media oldalt. Sokszor meggondolatlanul osztanak meg dolgokat, amiknek aztán súlyos következményei lehetnek. A veszélyekre és a tudatos felhasználásra igyekeztem rávilágítani – foglalta össze Tamás előadásának témáját. Kondás Kristóf pedig azt mutatta meg a táborozóknak, hogy miként lehet létrehozni egy-egy közösségi oldalt, hogyan érdemes azt üzemeltetni, példaként a Görögkatolikus Médiaközpont Facebook-oldala  szolgált, amely mára nem mellesleg mintegy harmincezer követővel büszkélkedhet!

A tábor utolsó napján az egyház került a fókuszba, Kondás Sándor atya arra igyekezett rávilágítani, hogy az egyház hol helyezkedik el a médiában és miként van ez fordítva is. Gyakorlati feladat nélkül ez a nap sem telhetett el, így zárásként a résztvevők az Attila téri Főszékesegyházba mentek át forgatni, hogy megtapasztalják azt, mik egy templomi forgatás szabályai, mi illendő és mi nem ilyen esetben.

Öt nagyon intenzív napot tölthettek el a Görögkatolikus Médiaközpont munkatársaival a fiatalok, akiknek csupa pozitív emlékkel zárult a hét. Nem is csoda, hogy többen közülük már most azzal kacérkodnak, hogy szerkesztőként vagy a háttérben dolgozó munkatársként szeretnének dolgozni a jövőben.

A napközis tábor a Debreceni Görögkatolikus Parókia szervezésében, illetve a Debreceni Görögkatolikusokért Alapítvány által a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és a Nemzeti Együttműködési Alap megítélt NEA-KK-20-O-V-0515 azonosítószámú "Kortárs vallásKÉPek" projekt támogatásából valósult meg.

 

VEZETŐ HÍREK
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron

A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosít az Ez az a nap! zenei fesztiválra
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron

A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosít az Ez az a nap! zenei fesztiválra
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Jézus-ima Debrecenben
Jézus-ima Debrecenben
 
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában
 
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
 
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...