Szíriában augusztus 25-én fölszentelik a magyar adományból újjáépült templomot

Szíriában augusztus 25-én fölszentelik a magyar adományból újjáépült templomot

2019-08-12 22:27:37
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Szíria
üldözött keresztények
Fülöp metropolitát meghívták, hogy személyesen vegyen részt Al Dmeine templomának újjászentelésén, hiszen ő vitte ki a görögkatolikusok gyűjtésének eredményét, amelyből megújulhatott a falu temploma.
Az első görögkatolikus adományt 2017. júniusában vitte ki a metropolita. Az akkor még romokban álló templomot személyesen is meglátogatta. A 2011 óta dúló háború több alkalommal is szörnyű pusztítást végzett ebben a melkita görögkatolikusok által lakott kis településen, mivel a frontvonal közvetlenül a falu határában húzódott. Sok ember meghalt, sokakat túszul ejtettek, akikért többször is fizettek váltságdíjat, de soha többé nem látták őket. A sokat szenvedett falu életében nagy fordulatot tett, amikor a magyar főpásztor személyesen meglátogatta őket, és elvitte a magyarok adományát. Azóta is többször kifejezték hálájukat, és ragaszkodtak hozzá, hogy akkor fogják majd fölszentelni az újjáépült templomot, amikor a metropolita újra ellátogat hozzájuk. Az egyeztetések után erre a napra esett a választásuk. A templom falára táblát is helyeznek, amely az utókor számára is tanúsítja a magyarok nagylelkűségét és testvéri szeretetét.
Fülöp metropolita a Szent István napi ünnepség után fog kiutazni. Aki még szeretne támogatásával hozzájárulni a kint élő keresztények megsegítéséhez, az eddig is használt számlaszámra küldheti el adományát.
 
CIB Bank: 10702071-69121841-51400006. 

A megjegyzés rovatba kérjük, írják be: Szíriai keresztények

Az ünnepség Al Dmeine-ben augusztus 25-én lesz. Adományainkon túl imáinkkal is segítsük őket!
 
VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...