Szolgáltatópont: rengeteg családon segítettek tavaly is

Szolgáltatópont: rengeteg családon segítettek tavaly is

2024-04-09 08:57:17
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Szociális
Debrecen
"Legyetek pedig egymáshoz jóságosak..."

A Biblia azt is megmutatja számunkra, hogy mások megsegítésével Istent szolgáljuk, és áldásokat nyerünk. De hogyan szolgálhatunk? Jézus kijelentette:

„…én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Lukács 22:27)

A szolgálat tehát azt jelenti, hogy segítünk azoknak, akiknek támogatásra van szükségük. A 2018 óta működő Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont munkatársai is ennek szellemében, Krisztus kijelentését szem előtt tartva végzik munkájukat, tevékenységük középpontjában az adományok gyűjtése és annak szétosztása áll. Az „egymáshoz jóságos” embertársainknak, az adományozóknak köszönhetően 2023-ban is számos alkalommal tudtak meleg ételt és tartós élelmiszert osztani a rászorulóknak.

Debrecenben, az Attila tér 7. szám alatt található Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatóponton működő Karitatív Iroda az ország számos pontjáról kapott megkeresést az elmúlt év során is, akiknek - lehetőségeinkhez mérten - igyekeztek a segítségére lenni. A munkatársak folyamatosan tartják a kapcsolatot olyan családokkal, akik – önhibájukon kívül - nehéz körülmények között élnek (egészségi állapotuk vagy valamilyen tragédia miatt stb.). Emellett több parókia, közösség és önkormányzat fordul a debreceni irodához, hogyan és mivel tudnák támogatni az általuk ismert, támogatásra szoruló családokat. A szokásos adomány- és élelemiszer osztás mellett - a teljesség igénye nélkül csak - néhány tevékenységet említenénk, amelyet az elmúlt évben végeztek a Szolgáltatóponton működő Karitatív Iroda munkatársai:

- továbbra is segédkeztek a szomszédos Ukrajnából, a háború elől menekülő gyerekek fogadásában, vendéglátásában
- koordinálták és dokumentálták a Karitásztól kapott vetőmagok szétosztását
- több alkalommal sikerült a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-gondozó Otthonnak gyógyászati segédeszközöket, textíliákat, matracot juttatni
- időről időre több meleg ételt juttattak a debreceni a tanyavilágban élő, nehéz helyzetben lévő családoknak
- a romániai Szilágysomlyó és Szilágynagyfalu települések könyvtárát többszáz kötettel, magyar nyelvű könyvadománnyal, Érsemjén települést szintén könyv-, ruha- és játékadománnyal segítették.

A Debrecenben található irodájukba érkező bútor-felajánlásokat, háztartási gépeket közvetlenül a rászoruló családok részére juttatták el.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szoltáltatópont elérhetősége:

4029 Debrecen, Attila tér 7.
Telefon: +36 30 250-5576

Felajánlások, adományok fogadása:

hétfőtől péntekig 8.00-12.00 óra között.

Köszönjük a felajánlók önzetlen segítségét, a szolgáltatópont kollégáinak munkájára és életére pedig Isten áldását kívánjuk!

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!