Szólj be a papnak!

Szólj be a papnak!

2017-09-21 13:48:14
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szabadidő
Lelkipásztori
Ha eleged van a papolásból

2017 februárjában indult el a Szólj be a papnak! mozgalom. Három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával. A kezdeményezés célja egyfajta "kocsmai evangelizáció" volt, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek (személyes) álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével. A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatásának.

A vitasorozat 7. része Debrecenben lesz a Bakelit Music Café-ban, szeptember 26-án, kedden 19.00 órai kezdettel. A nagy kérdéskör: Hol van Isten a bajban? Akiket kérdezhetnek: Veres János református lelkész, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Tokodi László OP Domonkos Rendi szerzetes, és Kiss László görögkatolikus lelkész.

Szeretettel várják az érdeklődőket!

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
Elmélkedés: Mihály és Gábor főangyalok égi erők
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...