Szolnokra látogattak a Szakkollégium diákjai

Szolnokra látogattak a Szakkollégium diákjai

2016-12-12 11:00:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szociális
Hű maradt névadójához a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium

A szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskolába látogattak szakkollégistáink Mikulás alkalmával. Bár ezúttal a rénszarvas húzta csodaszán elmaradt, hiszen vonattal érkeztünk Szolnokra, és a piros puttony helyett hatalmas IKEA-szatyrokban vittük a meglepetést; végül az iskola minden tanulója kapott tőlünk csomagot, tele finomságokkal s útközben az óvodánál is megálltunk s néhány doboz édességet otthagytunk. Adományunk minden bizonnyal jó helyre került; a diákok nagy része hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, többségük olyan roma családból származik, ahol alapvető egzisztenciális és szociokulturális hiányosságok nehezítik a mindennapokat.

Látogatásunk azonban nem csak ajándékozásról szólt; három szakkollégistánk (Makula Szandra, Molnár Zoltán és Kóti Tibor) tanulási motivációs előadást tartott a diákoknak. Az interaktív előadás során körülbelül száz gyermekben igyekeztünk gondolatokat ébreszteni a tanulás fontosságával kapcsolatban, az üzenetet a szakkollégisták életútjuk bemutatásával tették hitelessé.

Reméljük, célunknak megfelelően tudtunk motiváló hatással lenni a gyerekekre; az érdeklődő tekintetek, a hálás mosolyok mindenképpen okot adnak a bizakodásra. 

Farkas Zsolt, program koordinátor

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszékesegyházba
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
Ünnepi hangáhítatra hívunk mindenkit a megújult főszé...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra