Szövetségben cselekvők - hogyan jelenik meg a házasság a keleti kereszténységben?

Szövetségben cselekvők - hogyan jelenik meg a házasság a keleti kereszténységben?

2021-03-19 12:25:45
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
A frissen kitüntetett morálteológus Papp Miklós volt a legutóbbi előadó a Keleti teológia, bizánci lelkiség képzésen. Miklós atya a görögkatolikus házasságkötés liturgiájának fő mozzanatait mutatta be képekkel illusztrálva, hozzácsatolva a megfelelő dogmatikai és etikai tanítást.

Arról a szent agapéról beszélt, amit a házastársak egymás között, egymás körül megélnek, egybetartja évtizedekig őket, ami arra teszi képessé a házasokat, hogy gyerekeknek adjanak életet, neveltetést, keresztény kultúrát; továbbá kitartsanak egymás mellett idős korukig, amikor a másik már elesett vagy éppen szenvedélybetegséggel küzd.

Azt a szent agapét kívánta körüljárni, ami a házasok között felragyog. A szentségi házasság ugyanis nem egyszerűen egy polgári házasság, egy teljesen más légkör. Erre a „többletre” igyekezett rávilágítani Miklós atya előadásában.

A magyar görögkatolikus esketési szertartását vette végig a különféle teológiai jelentéseket alapul véve. Az előadás végignézését ajánljuk azoknak is, akik készülnek a házasságra, s azoknak is, akik benne élnek.

A Keleti teológia, bizánci lelkiség képzés második félévének további előadásairól IDE kattintva tájékozódhat.

VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Keleti teológia, bizánci lelkiség - Papp Miklós előadása
VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ennek az imádságnak lesz ereje
Ennek az imádságnak lesz ereje
 
Görögkatolikus Tudásolimpia
Görögkatolikus Tudásolimpia
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
 
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
 
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
 
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők