Találjuk meg a mindenütt jelenlévő Istent! - Fülöp metropolita beszéde az éjféli Szent Liturgián

Krisztusban szeretett testvéreim!

Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy a hatalmas Isten parányivá tette magát. A befogadhatatlan Urat egy szűkös barlang, annak közepén egy kicsiny jászol fogadja magába. Így lehetséges, hogy a véges emberi értelem is immár képes befogadni a végtelen Istent. Igen, Isten befogadhatóvá tette magát, elérhetővé, kézbe vehetővé, karban ringathatóvá. Leereszkedett az Isten, hogy minket fölemeljen.

Isten azt akarja, hogy minden ember fölismerje az ő szeretetét. Még azok is, akik távol állnak, távol élnek tőle. Isten közel jött, hogy mindenkihöz közel legyen.

A napkeleti bölcsek is hosszú utat tettek meg, mire Betlehembe értek, de Isten ennél sokkal nagyobb útra vállalkozott. „Nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhöz feltétlenül ragaszkodjék. Kiüresítette magát, külsejét tekintve olyan lett mint egy ember, megalázta magát, engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” „Látod, Anyám, az egeket elhagytam, elhagytam, és e rongyos istállóba szállottam, szállottam” – énekeljük egyik kedves karácsonyi énekünkben. Elhagyta fényes isteni dicsőségét, hogy a mi emberi nyomorúságunkba leszálljon. Most már senki ne mondja azt, hogy Isten távol van tőlünk, hogy nem törődik velünk, hogy nem ismeri a mi nyomorúságainkat, bajainkat! Nem, Isten nincs messze: Egyszerűen nincs olyan baj, amiben ne lenne velünk.

Mostanában mindnyájunkat gyötör a koronavírus járvány. Hol van Isten? – hangzik néha a méltatlankodás. Miért nem segít? Csakhogy ő ott van a beteg emberben. A levegőért kapkodó kínlódásban. Ott van az elgyötört orvosban, a megfáradt ápolóban. Ott van a gyászolóban, a gyászoló családban, ott van a gyászunkban. Ott van, mindig ott van velünk, ott van bennünk.

Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e.

Szeretett testvéreim!

Az istálló, ahova leszállt, a barlang, ahova betért, a jászol, ahova fektették, juttassa eszünkbe, hogy minden bajunkban ott van velünk Isten. Ha úgy érzem, vadak vesznek körül, ne feledjem, hogy nem vagyok egyedül, Jézus is ott van, nem csak az értelmetlen vadak. Ha sötétség borít be, tudjam, hogy ott van velem Jézus, a világ világossága. Ha megaláznak, jusson eszembe, hogy annál megalázóbb nincs, mint amikor jászolban fekszik a Teremtő. Ő vállalta a mi sorsunkat, ne féljünk, hát mi is vállalni az ő sorsát.

Csak éppen heródesek vagyunk. Túl sok a heródes, aki nem akar tudomást venni minderről. Ki tudja miért, kedvesebbnek, vonzóbbnak tűnik egyedül maradni a bajainkban. Holott karácsony óta teljesen világos, hogy nem hagy magunkra. Fölfelé rázzuk az öklünket, hogy miért nem segít, pedig ott van a közvetlen közelünkben, velünk együtt a bajban. Olyanok vagyunk, mint a süket és vak ember, aki azt hiszi, hogy egyedül van a szobában, pedig ott van mellette a szerelme, csak nem veszi észre, nem vesz róla tudomást.

Milyen furcsa, hogy rászorulunk az Istenre, és mégis, sokszor inkább magunkba fordulunk, inkább egyedül hordozzuk az életünk gondjait. Olykor-olykor rápillantunk az Istenre, néha elmegyünk a templomba, de az életünket magunk éljük. Pedig karácsonykor éppen ezt adta nekünk Isten, az ő közelségét, elérhetőségét. Karácsony ajándéka Isten közelsége.  Ha igazán tudunk ünnepelni, ha igazán figyelünk karácsony ajándékára, akkor fölfedezzük, hogy Isten jelen van az életünkben. Jelen van az eseményekben, az életünkben – csak keressük meg, nyissuk föl a szemünket! Az Istent keressük, ne a bajt! Ne az okokat fürkésszük, ne bűnbakokat állítsunk, akit okolhatunk a bajokért, hanem – bármi is történik velünk – keressük meg, hol van a Isten! Mert ha lejött a jászolba, a sötét barlangba, akkor egészen biztos, hogy ott van az életemnek sötétségeiben, fájdalmaiban is.

Keressük meg Istent a másik emberben is! Jézus Krisztus buzdított is erre: amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt velem teszitek. Ha beszélek egy emberrel, Jézussal beszélek. Ha jót teszek valakivel, Jézussal teszek jót. Ha rosszat teszek, becsapom, elfordulok tőle, hazudok neki, Jézust bántom.

Keressük a másik emberben Jézust, mert ott van! A napkeleti bölcsek a gyermekben meglátták az Istent. Ez a mi feladatunk is: lássuk meg kicsinyben és nagyban, jó- és rossz emberben a jelenlévő Istent.

Keressük az Istent az eseményekben, a másik emberben és önmagamban. Mert ez a legfontosabb: bennem is ott van az Isten. Karácsonykor készüljünk arra, hogy a mi szívünk legyen az a jászol, amelybe Isten költözik– bár nem volna helye, mert az önzőségeim, bűneim kiszorítják onnan – de oly picinnyé teszi magát az Isten, hogy még így is elfér, és nem lehet kiszorítani az emberi szívből. Mindig ott van, keressük meg, találjuk meg!

Ez az igazi hit, amikor megtalálom Istent. A hit lényege nem abban áll, hogy van Isten, hanem, hogy hol van. Hol van Isten az életemben, milyen vele a kapcsolatom? Karácsonykor, amikor leszáll hozzánk az Úr, erősödjünk meg abban a tudatban, hogy Isten soha, de soha nem hagy magunkra, mindig, minden körülmények között velünk van, csak föl kell fedezni. Ha megtaláljuk a betlehemi jászolban, akkor meg fogjuk találni életünk minden pillanatában.

Amen.