Találkozások, egymás meghallgatása a szinódusi út jegyében

Találkozások, egymás meghallgatása a szinódusi út jegyében

2022-02-14 10:27:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
A katolikus egyházban már javában tart a XVI. Rendes Püspöki Szinódus egyházmegyei szakasza. Nem kivétel ezalól a Hajdúdorogi Főegyházmegye sem. Január 11-én az esperesi kerületenként kijelölt csoportok vezetőinek valamint a lelkipásztoroknak szerveztek online egyeztetést.

Az online találkozás során a résztvevők olyan előadásokat hallhattak, melyek ebben a nem könnyű feladatban segtségükre lehetnek, valamint egymással is megismerkedhettek. 

Az azóta eltelt időben a csoportvezetők a parókus atyák segítségével elkezdték a munkát. Igyekeznek megszólítani, meghívni embertársaikat, hogy vegyenek részt ebben a folyamatban. A főegyházmegye nagy távolságai és a járványhelyzet miatt nincs könnyű dolguk, azonban lelkesedésük és tenni akarásuk következtében szépen halad a csoportok szervezése. Öröm látni, milyen kreatív módon igyekeznek megoldani a rájuk bízott feladatot, és milyen sok embert sikerült már eddig bekapcsolni a szinódusi útba. 

Az első találkozásokra február közepén, végén kerül sor online vagy személyes formában. A csoportok nyitottak mindenki számára, aki szeretne bekapcsolódni, hiszen a szinodális folyamat azt jelenti, hogy az úton mindannyian együtt haladunk Krisztussal, egymással, folyamatosan kérve ehhez a Szentlélek segítségét.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...