Támogassa a fogyatékkal élő gyermekek táboroztatását, a Szent Damján tábort!

Támogassa a fogyatékkal élő gyermekek táboroztatását, a Szent Damján tábort!

2020-11-03 11:45:09
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Damján
"Hordozzátok egymás terhét!" (Gal6,2) - immáron 23. éve igyekszünk számtalan fiatal ismerősünkkel ezt a jelmondatot nemcsak ismételgetni, hanem tettekre is váltani. Kérjük, legyen Ön is támogatónk 2021-ben, hogy közös erővel még szebbé, színesebbé tehessük a táborozó gyerekek nyári élményeit! - Magyar Richárd Zsolt papnövendék, a Szent Damján Kör elnökének felhívását olvashatják az alábbiakban.

A görögkatolikus papnövendékek kezdeményezése nyomán szerveződött Szent Damján Kör tagjaihoz egyre több civil önkéntes csatlakozik, hogy a nyarukból egy hetet fogyatékkal élő gyerekek nyaraltatására áldozzanak. Elsősorban olyan rászoruló családokon próbálunk meg segíteni, ahol egy vagy több értelmi fogyatékkal élő gyermek él, de a családokon túl különböző intézményekben, intézetekben lakó sérültekkel is foglalkozunk.

A tábor karitatív jellegét az adja, hogy a részvétel a sérült emberek számára teljesen díjmentes. A működéséhez szükséges összeget évről évre közös összefogás által, adományokból és pályázati pénzekből tudjuk finanszírozni.

A tábor sikerességét igazolja a résztvevő gyermekek öröme, az önkéntesek számának növekedése, a táborba látogatók elismerése, valamint a szülők hálája.

Céljaink között szerepel:

  • Önkéntesek segítségével egy felejthetetlen hét biztosítása a gyermekek számára.
  • Tehermentesítés, egy hétre átvállalni a gyermekek gondozását családjaiktól, ezzel lehetőséget biztosítva regenerálódásukra.
  • Felhívni a társadalom, a fiatalok figyelmét a fogyatékkal élők felé tanúsított szolidaritásra.
  • Imádságos környezet megteremtése.
  • Egy szerető, a gyermekek számára megnyugtató közösség létrehozása.

Táborunk közel 300 főre növekedett, ami nagy örömmel tölt el bennünket. Ez az egy hét nemcsak a táborozók számára meghatározó, mi, a segítők is feltöltődünk a rengeteg mosoly, ölelés és szeretet által.

Kérjük, legyen Ön is támogatónk 2021-ben, hogy közös erővel még szebbé, színesebbé tehessük a táborozó gyerekek nyári élményeit!

Támogatását előre is köszönjük!

Imádsággal és szeretettel:

Magyar Richárd Zsolt

A Szent Damján Kör elnöke

 

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...