Tanszergyűjtés a roma szakkollégium diákjaival

Tanszergyűjtés a roma szakkollégium diákjaival

2018-08-11 11:21:09
Szerző: Dehir.hu
Karitász
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tanszergyűjtést szervez rászoruló gyermekek számára a Debreceni Karitatív Testület. A szervezet augusztus 25-ig minden hétvégén várja az adományokat az akcióban részt vevő debreceni áruházban. A cél, hogy legalább 200 családnak segítsenek az iskolakezdés előtt. A tanszergyűjtés első napján a Szent Miklós Görögkatolikus roma Szakkollégium diákjai is segítettek.

Méretes faládába várja az adományokat a Debreceni Karitatív Testület. A 16 tagszervezetet tömörítő szervezet péntek délután kezdte el a több héten át tartó tanszergyűjtő akcióját. Tavaly 200 hátrányos helyzetű családon segítettek, a cél, hogy most is legalább ennyi adomány gyűljön össze.

- Tanszer, táska, írószer, ami szükséges. Illetve sportfelszerelés is a gyerekeknek, hiszen tornacsomagra is szükség van. Amivel tudnak segíteni egy családot, egy nagycsaládost, vagy egyedül nevelő anyukát, apukát, akiknek bizony nagy megerőltetés ezeknek a beszerzése - mondta Balogh Barnabás, a Debreceni Karitatív Testület tiszteletbeli elnöke.

A helyszínt az egyik debreceni nagyáruház biztosítja. A vállalat rendszeresen részt vesz karitatív akciókban helyi és országos szinten is. Folyamatosan hirdetik a gyűjtést az áruházban, és ők maguk is adományoztak a testületnek.

- Szeretnénk arra buzdítani a debrecenieket, hogy támogassák ezt a megmozdulást. Négy töltött iskolatáskát bocsájtottunk a karitatív testület rendelkezésére. Ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon fontosnak tartjuk, hogy támogatjuk az ilyen fajta megmozdulásokat - hangsúlyozta Szilvási Ottó, az Auchan Debrecen kontrolling vezetője.

A fiatal adományozókat ráadásul ingyen ugrálóvárral is várják az áruház parkolójában. Az akció augusztus 25-éig tart.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...