Tartalmas lelki napon vettek részt a debreceni pedagógusok

Tartalmas lelki napon vettek részt a debreceni pedagógusok

2024-03-21 09:07:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Járó Julianna
Máriapócs
Lelkigyakorlat
A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda és az Általános Iskola autista tanulókat nevelő telephelyének dolgozói egy húsvét előtti lelkigyakorlaton vehettek részt.

A nap indításaként fakultatív programként fel volt ajánlva az utrenyén való részvétel Debrecenben a Szent István kápolnában. Innen az első utunk a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeumba vezetett, ahol bemutatták nekünk a múzeum történetét, majd megtekinthettük az állandó és az időszakos kiállítást is tárlatvezetéssel. A következő megálló a frissen felújított Szent Miklós Székesegyház volt, melyet Kocsis Dániel atya részletesen be is mutatott számunkra. Megismerhettük a nyíregyházi templom történetét, a freskók, ikonok jelentőségét, és közben értékes gondolatokkal gazdagodtunk.

Ezután újra buszra szállva folytattuk utunkat Máriapócsra. Ebben az időben igyekeztünk minél inkább elcsendesedni, elmélkedni magunkban a délelőtt hallottakról. Máriapócson már finom ebéddel vártak minket. Kis szünet után átsétáltunk a templomhoz, ahol Dr. Mosolygó Péter kegyhelyigazgató atya előadását hallhattuk. Először a templom felépítését, történetét mesélte el, majd a húsvét történetében mélyülhettünk el, ezzel is készülve legnagyobb ünnepünkre.

A nap zárásaként Szaplonczay Márk atya végzett parakliszt. Mozgalmas napon vagyunk túl, melyben az előadások, a tárlatvezetés, a közös imádságok és az együtt eltöltött idő mindnyájunkat feltöltött testileg és lelkileg is egyaránt. Nagyon hálásak vagyunk és köszönjük szépen ezt a napot, elsősorban a Jóistennek, Akihez reményeink szerint mindenki egy kicsit közelebb kerülhetett ezen a lelki élményen keresztül.

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...