Telenkó Miklós emlékére

Miklós atya 1961-ben született Sátoraljaújhelyen, 1991-ben szentelték áldozópappá. Papi szolgálatának nagy részét Sárospatakon töltötte. 

Boldog nyugalmat és örök emléket!   

„Szomorú hírt olvastam, Telenkó Miklós visszaadta lelkét Teremtőjének. A hodászi kutatómunkám során sok-sok évvel ezelőtt találkoztam vele először. S hamar közös nevezőt találtunk Sója Miklós tisztelete, munkájának elismerése s annak a munkának a folytatása. S mindketten láttuk az értéket cigánytestvéreinkben. Sokat megfordult a hodásziak körében, sőt keresztszülőséget is vállat a hodászi cigánytelepen. Sárospatakon is hamar egymásra találtak a cigányokkal, s az elsők között kezdte meg a cigány gyermekkel való foglalkozást.

Sója Miklós nyomdokain haladva, amikor csak tehette családjával vagy zarándok csoporttal ott volt a máriapócsi cigánybúcsún is. 2012-ben a Centenárium évében, a 70. cigánybúcsún ő szólt az oltár mellől, ahogy ő nevezte a „huncutszemű mosolygós cigányokhoz”. Előttem van az arca, amikor prédikált. s láttam az örömöt szemében. Miklós azon szerencsések közé tartozott, akik ismerhették Sója Miklós bácsit, s tudta, hogy a hit, a munka s az oktatás segíthet a békés, közös együttélésben.

Tudta ezt akkor is, mikor néhány évvel ezelőtt épp egy nagyműtét után volt, de mi arra jártunk a huszár-telepi Magvető Tanoda diákjaival s szerettem volna, ha a gyerekek találkoznak vele. Nem gondoltuk a feleségével, hogy sikerülhet, hiszen azon a májusban ereje kevés volt, de sikerült, mert nagyon akarta, s adott neki a Gondviselő elég erőt arra a felejthetetlen délutánra. Ma reggel azokat a képeket kerestem vissza, amikor 2014. májusában 28 huszár-telepi diákkal meglátogattuk. Soha nem tapasztalt csendben hallgatták Miklóst a gyerekek templomban, sztorizott, útravalót adott. A kertjéből vágott piros rózsa volt mellette s egy diákot kért adja át nekem- mert ő nem tudta – s később kint az udvaron minden lánynak vágatott egy-egy szál rózsát. Az a rózsa, s az a délután sokukban egy életre szóló emlék maradt. S mi hónapokkal később is hallottuk a diákokat, ahogy a „tolószékes jó fej papról” beszélnek.

Még azon év késő őszén csörög a telefon, felesége kért segítséget, küldjek képeket a cigánybúcsúról, a sárospataki látogatásról. Miklós Magyar Örökség díjat kapott, s kell egy diaválogatás róla a díjkiosztóra. „Annyi nagy ember átvehette már a díjat, nem hittem volna, hogy egy ilyen kis embernek is odaítélik, mint én” – mondta Telenkó Miklós. Akik ismerték, szerették tudják, hogy valójában Ő nagy ember volt!

2012. évi prédikációjában a máriapócsi cigánybúcsún Miklós atya utalt a kereszt fontosságára, kiemelte, hogy a „legnagyobb, a legőszintébb az a kereszt, amit a vállunkon hozunk, saját életünk keresztje. Mindenkinek van egy személyre szabott keresztje, amit úgy érez az ember sokszor, hogy le kellene tenni. A cigányság vállán is nagy-nagy súlyok, keresztek vannak, amit nem tudnak letenni. De a XXI. században Jézus Krisztus keresztjén keresztül szükség van a béke keresztjére. XXI. század szegénye az, aki mindig csak vágyakozik plázák, gazdagságok, fényességek után. Nem attól leszünk gazdagok, hogy mekkora arany kereszt lóg a nyakunkba. Attól leszünk gazdagok, hogy a bennünk levő Krisztus a keresztünk, a kereszthordozásunk által meg tud e újulni.”

Kedves Miklós! Te nagyon gazdag voltál s általad gazdagodhattunk mi is. Emléked szívünkben, s a huncutszemű mosolygós cigányok szívében örökké él!” 

Juhász Éva