Templombúcsú Salánkon

Templombúcsú Salánkon

2018-11-12 09:53:49
Szerző: salank.info/Viktor Alyokhin
Határontúl
November 8-án a görögkatolikus egyház az arkangyalokra és minden égi seregekre emlékezik. Minden évben ezen a napon tartja templombúcsúját a kárpátaljai görögkatolikus gyülekezet, az 1878-1883 között épült kőtemplom ugyanis egykor Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel.

A görögkatolikus közösség idén is Szent Liturgiával ünnepelte búcsúját, ám nem mindennapi vendégekkel.

Az ünnepi szertartáson részt vett: Milan Sasik püspök, Kocsis Fülöp érsek, Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, Szilágyi Mátyás konzul a Beregszászi konzulátus képviseletében, Kiss András képviselő úr, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés képviseletében, Czap Andrea Tisza ETT igazgató, Lengyel Tímea politikus munkatárs, Dánics Éva és Varga Valéria a Szőlősi járási  közigazgatás képviseletében, Dobsa István Tiszakeresztúr polgármestere, Balogh Attila településünk református  tiszteletese, Józan Lajos nyugdíjazott református tiszteletes.

A Szent Liturgiát Milan Sasik püspök atya végezte, a homíliát Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya mondta.

A Szent liturgia végén Balog Atilla és Józan Lajos nyugdíjazott református tiszteletes köszöntötte a búcsú résztvevőit. Ünnepi beszédet mondott településünk polgármestere  Alyokhin Viktor, melyben méltatta a görögkatolikus közösség hitét és akaraterejét, mely által és a magyar kormány támogatása által a templom kívül-belül megújult.

Az ünnepi beszédet folytatta Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, aki a múltat idézte, hisz ő is pap családból származik, II. János Pál pápa szavait idézve megköszönte a Salánki híveknek, hogy újra megélhette hitét. Hitre és imára buzdította a jelenlévőket. A Mihály-napi ünnepség körmenettel evangélium-olvasással, olajkenettel ért véget.

VEZETŐ HÍREK
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron

A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosít az Ez az a nap! zenei fesztiválra
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima Debrecenben

Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...

Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
 
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
 
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...
A Hajdúdorogi Főegyházmegye ingyenes belépőket biztosí...