Templombúcsú és gasztro-fesztivál Nyíracsádon

Templombúcsú és gasztro-fesztivál Nyíracsádon

2018-10-17 10:05:57
Szerző: Tóth Borbála
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az Istenszülő Oltalmára szentelt nyíracsádi templom búcsúünnepét október 7-én tartották.

A búcsú előtti három nap lelki felkészülés volt. Csütörtökön az idős és beteg testvéreinkért imádkoztunk, s őket köszöntöttük.

A liturgia végén negyvenketten a betegek kenetében is részesültek. Pénteken a családok és házaspárok ünnepe volt. Külön köszöntöttük a házassági jubileumaikat ünneplő párokat, s minden jelenlévő házaspár áldásban részesült.

A jubiláns házaspárok Érsek atya köszöntő levelét is átvehették, majd agapén vettek részt a parókia közösségi házában. Szombaton este a lányok és asszonyok liturgiája volt, majd a közös vacsora előtt, az idén először meghirdetett, süteménysütő verseny díjazottjait köszöntöttük. Ez már a templombúcsúval egybekötött gaszto-fesztivál bevezető eseménye is volt egyben.

A búcsú ünnepén csodálatos időjárás köszöntötte az imádkozásra, hálaadásra összegyűlt mintegy 600 hívőt. A liturgia ünnepi szónoka Bodnár Attila mátészalkai hittanár volt. A Nyíradonyi Esperesi Kerület papjai közül sokan bekapcsolódtak a liturgiába.

A diakónusi szolgálatot Troszt Máté, a pécsi parókia diakónusa végezte, aki az előző évben közösségünkben szolgált. A liturgia záró mozzanataként megtartottuk  szokásos körmenetet, ami Nyíracsádon az egész templom-domb megkerülését jelenti. A miroválás után minden jelenlévő bekapcsolódott az egyházközség által rendezett gaszto-fesztiválba, ahol közösen fogyasztottuk el az ebédet, amit Tatai Pál mesterszakács, ételszobrász készített el. A hangulatot fokozta a „jó ebédhez szól a nóta”. Tordai Zoltán zenekara művészi élményt nyújtott a jelenlévőknek.

(A templombúcsúval egybekötött gasztro-fesztivált megvalósulását az EFOP-1.3.5-16-2016-00125 számú, „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével Ligetalja térségben” elnevezésű pályázat segítette.)

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban

Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
 
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe