Templombúcsú és harangvillamosítás megáldása Nagypeleskén

Templombúcsú és harangvillamosítás megáldása Nagypeleskén

2020-11-10 08:33:59
Szerző: nicolaos.ro, szöveg: Pallai Béla parókus, fotó: Pallai József Vilmos
Határontúl
November 8-án vasárnap, a járványkorlátozások ellenére, de az egészségügyi előírások szigorú betartásával, ünnepelték templombúcsújukat a nagypeleskeiek. A Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok tiszteletének ünnepén dr. Román János, Caritas igazgató mondott ünnepi szentbeszédet a nagypeleskei templombúcsún, melyen üzembe helyezték a felújítás alatt lévő templom harangvillamosítását is.

November 8-án vasárnap, a járványkorlátozások ellenére, de az egészségügyi előírások szigorú betartásával, ünnepelték templombúcsújukat a nagypeleskeiek. A Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalok tiszteletének ünnepén Dr. Román János, a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegyei Caritas szervezetének vezérigazgatója, mondott ünnepi szentbeszédet, amelyben többek között, részletes magyarázatot adott arról is, miért ünneplik külön időpontban a római katolikusok és a görögkatolikusok, Szent Mihály ünnepét.

Prédikációjában kitért arra, miért fontos ma is az angyalok tisztelete, főként pedig a jelen járványidőszakban, mire tanítják a ma emberét az égi erők. Mennyire hatásos lehet, ha XIII. Leó pápa Szent Mihály imáját tudja és imádkozza is korunk kereszténye. Meghatottan és büszkén emelte ki a nemrég felújított ikonosztáz előtt, mit sugall számára a görögkatolikus templom szentélyét és a templomhajót elválasztó képfal. „Két ikonosztáz között állok most, – mondta – előttem egy élő ikonosztázion, azok, akik ebbe az Isten házába járnak, hívek, zarándokok, látogatók, a hátam mögött pedig egy, amiről példát veszünk. Mert a szentek gyülekezetét már itt a földön alakítja, bővíti az ember.” Keresztelő Szent János példáját említve, annak bizánci ábrázolására hivatkozva, akit gyakran szárnyakkal festenek meg az ikonfestők, rámutatott arra, hogy „nekünk is angyalokká kell válnunk, a földön angyalként, a mennyben emberként kell élnünk.” 

A Szent Liturgia végén következett a harangvillamosítás megáldása és az emlékplakettek kiosztása. A korábban megtartott „licit” eredménye szerint a nagy harang keresztapja Sopronyi Pál Florian lett, aki a peleskei származású édesapja emlékére támogatta a szerelési munkálatokat. A középharang keresztanyai tisztségét a Szent Anna Nőszövetség tagjai vállalták fel, amihez elnökasszonyuk Libotyán Réka bőkezű pluszfelajánlást tett. A kisharang keresztanya szerepét Stoian Enikő kapta, ehhez családtagjai Fehér József és Kővári László önzetlen adományai társultak.

A templom falára kihelyezett emlékplaketteket Sopronyi Pál Florián leplezte le. Minden adományozó emlékplakettet vihetett haza ajándékba, ami ugyanazokat a feliratokat tartalmazza, ami a templomban kifüggesztett örökös tábla jelez az utókor számára. A nőszövetség tagjainak hasonlóan névre szóló kisharangokkal kedveskedett az egyházközség. A harangok megszólaltatására felkérték a falu legidősebb görögkatolikusát is, id. Molnár Ilonát, aki könnyes szemmel, hálát adva Istennek, hogy még elérhette ezt is, nyomta meg az indító gombot.

A Szent Liturgia végén a jelenlévők elmondták a március óta, minden vasárnap elhangzó, az Istenszülő ikon előtti járvány idejére megfogalmazott térdhajtási imát, majd a pápai- és magyar himnusz eléneklésével zárult az ünnepi esemény. 

A nagypeleskei harangok rövid története:

1814-ben az egykori fatemplomnak két kis harangja volt. 1838-ban a kőtemplom tornyában már három harang hangjai zúgnak. 1917-ben a világháború idejében, mint sok más helyen, úgy Nagypeleskén is a templom két kisebb harangját a hadvezetőség elrekviálta, hadicélokra leszedték és ágyúcsövek öntésére elszállították. Az egyházközség 1924 tavaszán két új harangot és egy vas harangállványt rendelt és szereltetett fel. 2019 szeptember 1-én, a restaurálási munkálatok miatt a harangok „elhallgattak”. 2020 november 8-án, elkészült a harangvillamosítás szerkezete és ismét megszólaltak a harangok.

 

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek