Templombúcsúra várják a híveket

Templombúcsúra várják a híveket

2023-09-28 08:45:49
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Búcsú
Október 1-jén, vasárnap 10 órakor kezdődik a Szent Liturgia, az ünnepi szónok Deák Csaba, szigetszentmiklósi parókus lesz. Az azt követő agapéra szeretettel várják a kedves híveket.

Október 1-jén emlékezünk meg az Istenszülő Szűz oltalmának ünnepéről. A X. század elején történt, amikor az Istenszülő megjelent a konstantinápolyi Blacherna templomban Krisztusért balgatag Szent Andrásnak. A hagyomány szerint ekkor az Istenszülő megszabadította a fővárost az ostromló szaracénoktól (egy másik forrás szerint a pusztító járványtól). Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telik. Egy virrasztás során hajnal négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Az imája közben a vállkendőjét levette a fejéről és a jelenlévő nép feje fölé terjesztette. Másnap pedig elmúlt a csapás a városról. 

Az ünnep alkalmából idén is templombúcsút rendeztek Debrecenben, az Attila téren. Október 1-jén, vasárnap 10 órakor kezdődik a Szent Liturgia, az ünnepi szónok Deák Csaba, szigetszentmiklósi parókus lesz. Az azt követő agapéra szeretettel várják a kedves híveket.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...