"Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten!"

2017-09-21 10:12:57
Szerző: Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
Metropólia
"Uzho ilo ker ande mande, Devla!" - cigánybúcsú Máriapócson

2017. szeptember 15-17-én ezzel a mottóval tartották Máriapócson a cigány közösségek zarándoklatát. Az idei, Fülöp érsek atya által vezetett liturgiának nem csak a téren összegyűlt kétezer zarándok lehetett részese. Élő adás révén bekapcsolódhatott Miskolc is, ahol a roma szakkollégiumok tanévnyitó konferenciáját tartották ebben az időben.

A máriapócsi program már péntek este elkezdődött. Harminc segítő érkezett: tuzsériak, hodásziak, kántorjánosiak, és Nyíregyházáról hétvégéjüket feláldozó kispapok. Szent Liturgia, vecsernye, és vacsora után egymással ismerkedtek, majd a szombat-vasárnapi feladatokról folyt egyeztetés, végül a kiscsoportvezetés rejtelmeibe avatta be az érintetteket Orosz István atya.

A szombati lelkinapra száznyolcvanheten regisztráltak. Mindannyian a kegytemplomban kezdték a napot, de innen három külön helyszínre távoztak a résztvevők. A gyermekeket a Nemzetiségek Házában fogadták, Tóth Tiborné és önkéntes munkatársai kézműveskedéssel, játékokkal kötötték le figyelmüket egész délelőtt, s az ebéd utáni pihenőt követően délután is. Az ifjúságot egészen különleges program várta: a Boldogságok Útjának egy szakaszát járták be Grunda Dávid vezetésével, kispapok segítségével. Számukra két elmélkedéssel tették gazdagabbá a napot, amelyeket Orosz Zoltán porcsalmai parókus, illetve Pindzsu István kisvárdai segédlelkész tartott. Kellően elfáradtak, délután mégis lelkesen tanultak dobolni, énekelni. Örömmel zenéltek együtt. A felnőttek sem hagyományos módon vettek részt a lelkigyakorlaton. Volt elmélkedés, délelőtt Egri Tibor nyírvasvári atya, délután Orosz István máriapócsi atya gondolataival. Mellette azonban nagy hangsúlyt, ugyanannyi időt kapott egy-egy cigány testvér, akik saját életükről beszéltek. Tanulságos volt hallani, hogyan változtathatja meg az Istennel történő találkozás a gondolkodásunkat, kapcsolatainkat, nevelési nézeteinket, sőt, életminőségünket.

Az esti imádság a Szent Liturgia, és egy, a hodászi közösség által előkészített Isten-dicsőítés volt, majd este nyolckor körmenetet tartottak a kegytemplom körül, négy evangéliumi szakasz felolvasásával, cigány nyelven énekelt Mária-énekekkel. Késő estig tartott az éneklés és táncolás a tábortűz körül, elfogyott pár tálca lila hagymás zsíros kenyér is, jó hangulatú, kötetlen beszélgetések alakultak ki.

A másnapi liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette. A kétezernél is több zarándok harminckét településről érkezett. Ugyanebben az időben zajlott a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciája Miskolcon. A cigány közösségek zarándoklatának imádságába élő közvetítés révén ők is bekapcsolódtak. A liturgia után metropolita atya a korábban meghirdetett „Cigányság és Egyház” című rajzpályázat eredményhirdetésekor ajándékokat adott át a díjazottaknak.

Ebéd után Ki mit tud?-dal folytatódott a program. Tizenegy településről tizenkilenc produkcióval neveztek. A tervezett két óra hosszából három lett, de mindenki türelmes maradt, és igényes, élvezhető, szép délutáni műsor született. Közben a gyermekek ugrálóváraztak, élvezték az arcfestést, az elmaradhatatlan csillámtetkót…S hogy mennyire nincs jobb a Jóistennél: a meteorológia rémhírei ellenére semmi nem okozott nehézséget a péntek-szombat-vasárnapi találkozás során. Amikor vasárnap délután a szervezők az utolsó tortát is átnyújtották a fellépőknek, feltámadt a szél, és óriási eső jött. Éppen akkor, amikor már senkit sem zavart…

Orosz Istvánné

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai