Tisztelet a hősöknek

Tisztelet a hősöknek

2016-10-24 06:51:05
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Oktatás
Megemlékezés Nyíracsádon

A sokéves hagyományhoz híven a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai, a település önkormányzata és intézményei idén is közös ünnepségen emlékeztek az 1956-os forradalom hőseire. A megemlékezésnek október 21-én délelőtt a művelődési ház adott otthont, ahol Sándor Edit intézményvezető köszöntötte az ünneplőket, majd Czirjákné Szabó Katalin iskolaigazgató helyettes ünnepi gondolatait figyelte feszült figyelemmel a zsúfolásig megtelt terem hallgatósága.

„Megmozdult a föld!”

Az ünnepi beszédet követően Kedves Györgyné Zilahi Enikő magyartanár vezetésével a 8. a és a 7. a osztályok tanulói pezsgő forradalmi hangulatot varázsoltak a színpadra, ahol a 60 évvel ezelőtti események keltek életre egy-egy jelenet, dal és vers által. A közönség átérezhette a rögtönítélő bíróságok, a börtönök hangulatát, a diktatúra kegyetlenségét, a kivándorlás megható pillanatait és a forradalom pezsgő, magával ragadó áradatát is.

A műsort követően Kedves György nyíracsádi pedagógus, a forradalom tiszteletére írt, Fohász a magyarokért című dalát hallgathatta meg a több száz fős ünneplő tömeg. Az ünnepi megemlékezés díszpolgári cím adományozásával folytatódott és a Szózattal ért véget.  

                           Kedves Györgyné Zilahi Enikő, magyartanár

VEZETŐ HÍREK
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján

Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
 
Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szer...
Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szer...