Több vagy, ha adsz!

Több vagy, ha adsz!

2017-10-18 09:14:01
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Szociális
Újabb 72 óra kompromisszum nélkül

Idén tízedik alkalommal rendezte meg Magyarországon három történelmi egyház a 72 óra kompromisszum nélkül című önkéntes akciót közhasznú feladatok végzésére október 12-15. között. A szervezők közlése szerint várhatóan több mint hétezren csatlakoztak országszerte mintegy 300 projekthez. 

Miért jó az önkéntesség? 

Az önkéntesség érzékenyebbé teszi az embereket, közösséget épít, megtanít az egymás iránti tiszteletre és rámutat arra, hogy nem vagyunk egyedül ezen a világon. Emellett a munkahelyek "előszobája" is lehet az önkéntes tevékenység, az életrajzokban is egyre többször feltüntetik a jelentkezők, és a munkáltatók is értékelik a döntésnél. A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek. A 72 óra kompromisszum nélkül című kezdeményezés Németországból indult 2002-ben, Magyarországról először Szombathely és Győr csatlakozott 2006-ban a háromnapos összefogáshoz, 2007 óta azonban már országszerte szerveznek akciókat. 

Nyíracsád 

A Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia és a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola szervezésében is volt megmozdulás. Az első csoportok csütörtök délután kezdtek bele a feladatokba: elsőként a Szitakötő Tanoda segített a görögkatolikus templom környékén, ott rendezték a terepet, majd ezután néhány fiatal énekes-citerás műsort adott a helyi idősek otthonában.

A péntek délutáni programok az általános iskolában kezdődtek, ahol udvar- és tanterem takarítás történt, ezután az itteni végzős, nyolcadikos diákok segítettek az óvoda kertjét rendbe tenni, majd a templomunk mellett felépült új játszótér környékét gereblyézték fel fiataljaink. A nap végén a helyi ifjúsági hittanos csoport segített a görögkatolikus közösségi ház ablakainak rendbetételében. Reméljük, mindez nem csupán erre a 72 órára vonatkozott, hanem rámutatott az összefogásban rejlő erőre, hogy az együtt történő aktív segítség mindig hatékonyabb tud lenni, az önkéntes, nem kötelező jellegű munka pedig a közvetlen közösségünk, társadalmunk tudatos résztvevőjévé tesz minket.

A program az EFOP-1.2.2-15-2016-00244-es számú projekt keretén belül valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatolikus Múzeumban

Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az olvasókat a metropolita

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatolikus Múzeumban

Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
Pászkakosár-szentelés a Szent Péter és Pál Görögkato...
 
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Görögkatol...
 
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
A magyar költészet napja - verssel ajándékozza meg az ol...
 
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
Idén is lesz pedagógusok hálaadó zarándoklata
 
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
Szent Damján Tábor 2026 – várják a segítők és a tá...
 
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...
Leo pápa imádságra hív minket - csatlakozzunk most szomb...