Többezer szlovák zarándok ünnepelt Máriapócson

Többezer szlovák zarándok ünnepelt Máriapócson

2025-09-16 09:08:36
Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia. Képek: Jozef Kmec
Máriapócs
Kocsis Fülöp érsek
Nemzetközi
Görögkatolikus Metropólia
Többezer szlovák ajkú görögkatolikus hívő zarándokolt Máriapócsra hétfőn délelőtt. A Hétfájdalmú Szűzanya szeptember 15-ei ünnepe 1993 óta nemzeti ünnep és munkaszüneti nap Szlovákiában.

Ötven autóbusznyi zarándok, hatvan pap, három püspök – ennyien érkeztek szeptember 15-én reggel Máriapócsra, hogy az idén először metropóliai szinten szervezett zarándoklaton vegyenek részt a könnyező Istenszülő ikonja alatt.

A felvidéki magyarok már a rendszerváltás óta járnak nagyobb számban Máriapócsra, az első kisebb szlovák zarándokcsoport 2001-ben érkezett nemzeti kegyhelyünkre. A búcsúrendbe néhány évvel később került bele a szlovák ajkúak zarándoklata, melyet most először szervezett országos szinten az Eperjesi Metropólia.

Az akathisztosz eléneklése után a zarándokokat a 11 órakor kezdődő Szent Liturgia kezdetén Fülöp metropolita köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy Máriapócs mindenkié, hiszen mindannyian Mária gyermekei vagyunk. Példásnak nevezte a szlovákok ragaszkodását az Istenszülőhöz, és örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal jöttek a máriapócsi Istenszülőt köszönteni.

A Szent Liturgiát Jonáš Maxim eperjesi érsek-metropolita vezette Cyril Vasiľ kassai megyéspüspökkel és Milan Lach pozsonyi segédpüspökkel. A Szent Liturgia alatt folyamatos volt a gyóntatás, a zarándokok hosszú sorokban járultak a Szent Eucharisztiához.

Méltó ünnepe volt ez mind az Istenszülőnek, mind nemzeti kegyhelyünknek.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai