Tudásolimpia 2021

Tudásolimpia 2021

2021-05-23 10:41:21
Szerző: SzAGHF, fotó: Szilágyi Tibor
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Idén is megrendezték a Görögkatolikus Tudásolimpiát. A döntő fordulón az induló több mint ezer főből százan mérték össze tudásukat nyolc tantárgyból.

A hosszú pandémiás időszak után visszatért a vidámság, az élet a hittudományi főiskola épületébe. A tizenegyedik Görögkatolikus Tudásolimpia döntőjén a főiskola újra megtelt diákokkal. 

Ebben az évben is több mint 1000 diák vállalta a megmérettetést, közülük 98 tanuló került be az utolsó fordulóra. 

A verseny főszervezője, dr. Inántsy Pap Ágnes megnyitójában kiemelte azt a hatalmas bizalmat és hitet, amivel a diákok erre a versenyre tekintettek a járvány időszakának kellős közepén. Beszédében Wass Albert egyik gondolatával buzdította a diáksereget az eredményes versenyzésre: „Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni” – idézte az írót.

A köszöntő után dr. Dobos András szemináriumi rektor vezetésével közösen imádkozták végig a harmadik imaórát a versenyzők, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita buzdította a jelenlévőket, beszédében – utalva a diákokra – kiemelte azt a sokszínűséget, ami a világban van, és ami Istennel egyesülve a legcsodálatosabb egységgé válik. Emlékeztetett a pünkösd közéledtére, amikor is a Szentlélek eljövetelével válik teljessé a Szentháromságos Istennel való közösségünk lehetősége.

A döntő írásbeli fordulója 45 percet vett igénybe. Az eredményhirdetés előtt a versenyzőket megvendégelték a szervezők. 

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, mielőtt átadta a diákoknak a megérdemelt ajándékokat, külön kiemelte azt a bátorságot, amit a verseny egésze alatt tanúsítottak.

Íme az eredmények:

"A verseny az NTP-TMV-20 program támogatásával valósult meg, amelynek célja a nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása"

VEZETŐ HÍREK
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a Szent László gimisek

Elmélkedés Csodatévő Szent Miklós mírai püspök ünnepére

Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
A Gyermekklinika kis betegeinek gyűjtöttek ajándékot a S...
 
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
Bemutatkozik a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gye...
 
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
 
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
Püspöki liturgiára várják a testvéreket Győrben
 
"A béke közöttünk fog elkezdődni" – imatermet áldott...
 
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...
Megyei nyelvi verseny Debrecenben: több mint 160 diák mér...