"Bármit tanul az ember, annak eredménye, hogy önmagát jobban megismeri..."
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola ebben a tanévben is meghirdette a Görögkatolikus Tudásolimpiát. A versenyt 14 kategóriában hirdették meg, az angol, német nyelveken túl, liturgikus ismeretekből és magyar nyelvtanból és ettől az évtől kezdve három új tantárggyal bővült a verseny palettája: matematikával, informatikával és történelemmel. Összesen 749 diák vállalkozott a megmérettetésre 20 oktatási és nevelési intézményből és ezen kívül voltak még az egyéni indulók.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita üzenete Rómából a következő volt a résztvevő a versenyzők számára:
„Bármit tanul az ember, annak eredménye, hogy önmagát jobban megismeri. Az önismeret pedig egyre mélyebb Isten-ismeretre vezet. Az ebben való előrejutás az emberi élet legfőbb célja. Tehát érdemes tanulni.”
A versenyben résztvevő intézmények:
- Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ
- Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Máriapócs
- Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola
- Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium
- Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sátoraljaújhely
- Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó
- Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
- Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda
- Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
- Szent Imre Katolikus Gimnázium, Álalános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Edelény
- Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény
- Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
- Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony
- Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
- Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Szolnok
- Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény, Tolcsva
A verseny 2 részből állt. Az első két forduló volt az írásbeli levelező rész és a mai napon zajlott le a döntő forduló.
Inántsy Pap Ágnes szervező köszöntő szavai után Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök úr nyitotta meg a versenyt, amit imaóra előzött meg. A feladatlapok megoldása után egy különleges esemény részesei lehettek a diákok. Atanáz püspök úr a diákok rendelkezésére állt egy vidám, beszélgetős fórum keretén belül, amelynek a témája a hivatás és az elköteleződés volt. A finom ebédet követően zajlott le az eredményhirdetés, amelyen Szocska A.Ábel kormányzó úr adta át az okleveleket a helyezetteknek.
A helyezettek nevét az alábbiakban közöljük:
Német 7-8. osztály
- helyezett Ványi Zsombor Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Mihály Balázs Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Urszuly Krisztina Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony
Német 9-10. osztály
- helyezett Papp Glória Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Gönczöl Veronika Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
- helyezett Ujszászi Anna Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Matematika 7-8. osztály
- helyezett Kerekes Miklós Báthory Anna Református Általános Iskola, Nyírbátor
- helyezett Mohamed Tamimah Awad Szent Bazil Oktatási Központ
- helyezett Veres Attila Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
Matematika 9-10. osztály
- helyezett Pacsai Luca Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Gedeon Máté Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Bárány Fruzsina Szent Bazil Oktatási Központ
Magyar nyelv 7-8. osztály
- helyezett Riczu Sára Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza
- helyezett Dankó Csenge Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Tamási Lili Szent Bazil Oktatási Központ
Magyar nyelv 9-10. osztály
- helyezett Káplár Veronika Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Csuhaj Nikoletta Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény
- helyezett Koleszár Anna Szent Bazil Oktatási Központ
Angol 7-8. osztály
- helyezett Szilágyi Zsófia Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola
- helyezett Mohamed Tamimah Awad Szent Bazil Oktatási Központ
- helyezett Szabó Panna Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony
Angol 9-10. osztály
- helyezett Sopronyi Boglárka Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Gosztonyi Petra Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
- helyezett Göblyös Krisztina Dienes László Görögkatolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
Liturgikus ismeretek 7-8. osztály
- helyezett Bődi Borostyán Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
- helyezett Lőrincz Kristóf Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
- helyezett Tótszegi Rebeka Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
Liturgikus ismeretek 9-10. osztály
- helyezett Káplár Veronika Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Kocsis Gergely Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Papp Eszter Anna Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
Történelem 7-8. osztály
- helyezett Gajdos Petra Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Varga Szabolcs Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
- helyezett Béres István Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Történelem 11-12. osztály
- helyezett Pikkely Orsolya a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola tanulója
- helyezett Tóth Miklós Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
- helyezett Németh Tamás Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
Informatika 7-8. osztály
- helyezett Tóth Balázs Szent Bazil Oktatási Központ
- helyezett Serbán Balázs Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- helyezett Véghseő Tamás Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
Informatika 9-10. osztály
- helyezett Molnár Zsombor Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc
- helyezett Mezei Márk Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Edelény
- helyezett Rontó Eszter Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola
Külön köszönet illeti a feladatlapok kidolgozóit:
Árendás Veronika - matematika
Inántsy Pap Ágnes - angol nyelv
Ft.Kanyó Árpád - liturgikus ismeretek
Ft. Papp Tibor - német nyelv
Riczuné Vadász Csilla - magyar nyelvtan
Szabó István - történelem
Verdes Miklós – olasz nyelv
Zsigó Zsolt - informatika