Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségi podcast-sorozata

Új résszel jelentkezett a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségi podcast-sorozata

2026-06-05 10:50:24
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
A Ti beszéltek című podcast-sorozatot Kocsis Tamás atya kezdeményezésére, a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészség közösségének építése céljával indították el 2026 elején. A legújabb részben Berky Anikót ismerhetik meg.

A beszélgetések célja nemcsak az, hogy bemutassa a dél-budai közösség egy-egy tagját, hanem az is, hogy az élettörténetek által kiemelje a kapcsolódási lehetőségeket két ember között. Hiszen nem tudhatjuk, hitünkön kívül mik azok a közös pontok, amik összekötnek bennünket a templom padsoraiban helyet foglaló személyekkel. Huszár Tamás ezúttal Berky Anikóval beszélgetett. 

Anikó Nyíregyházáról származik. Egy hétgyermekes család legkisebb gyermekeként született. Gyerekként, ahogy ő fogalmazott, „egy poros kisvárosból” került a „fővárosi kőrengetegbe”. A család mindennapjainak szerves része volt a görögkatolikus identitás. Idegennyelvi külkereskedelmi levelező szakon tanult, sokáig kereskedelmi levelezéssel foglalkozott. A szervezőlelkészség megalapításától oszlopos tagja a közösségnek.

A beszélgetésből kiderül, hogyan élte meg az élete során történt változásokat, hogy mit szeret leginkább a Dél-Budai Görögkatolikus Szervezőlelkészségben, és az is, szerinte miért „jó gyerekek” a Tamások.

A szervezőlelkészség YouTube-csatornáján a sorozat részein kívül Tamás atya elmélkedéseit is megtalálja, illetve élőben követheti és visszanézheti a szervezőlelkészség szertartásait.

Szeretettel ajánljuk! 

VEZETŐ HÍREK
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok gyakran egészen kicsiben kezdődnek
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Ti beszéltek dél-budai podcast Berky Anikó
VEZETŐ HÍREK
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok gyakran egészen kicsiben kezdődnek
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
 
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...
Ismét díjazták a Kispesti Görögkatolikus Parókia kertj...