Újabb kincsekkel gazdagodott a Görögkatolikus Püspöki Levéltár

Újabb kincsekkel gazdagodott a Görögkatolikus Püspöki Levéltár

2021-05-06 10:22:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hasznos
2021. április 28-án a pocsaji parókiára indultak el a levéltár munkatársai, hogy az ott fellelhető, maradandó értékű iratanyagot beszállítsák a levéltár raktárába. Az út alkalmával kiemelkedő értékű iratokra bukkantak.

A behozott 31 kötet között találhatóak anyakönyvek, parókiális iratok és protokollumok is. A parókiális iratok között említésre méltó az az 1845-ben keletkezett lajstrom, mely 1844-től kezdődően mutatja be az egyházközség gazdálkodását. A hátsó borítóján pedig egy vázlatos historia domus is található, amelyben az egyházközség történéseit örökítették meg „Pro aeterna memoria” azaz a dolgok örök emlékezetéül.

Az anyakönyvek kiemelt fontosságúak a családfakutatás szempontjából, de sok esetben egyháztörténeti és településtörténeti vonatkozásuk is van. Ez alól a pocsaji anyakönyvek sem kivételek.

A korai anyakönyveket II. József (1780-1790) uralkodásáig általában nem rovatok szerint, hanem folyamatosan vezették, napok és hónapok szerint. A rovatok (megkereszteltek, házasság, elhunytak) a 18. század utolsó negyedétől kezdtek elterjedni. A 18. század elejéig a feljegyzéseket általában egy könyvben vezették.

Az ilyen anyakönyveket ún. „vegyes” anyakönyveknek nevezzük. A keresztelési, házassági, halotti anyakönyvek nemcsak a szentségek kiszolgálását rögzítették, hanem egyúttal közhitelű dokumentumoknak számítottak, mivel 1895. október 1. előtt állami anyakönyvezés nem létezett.

A most állományba került anyakönyvek közül azonban kiemelkedik a „kereszteltek, bérmáltak, házasultak és meghaltak” anyakönyve, melyet még Illésfalvi Papp-Szilágyi Simon kanonok, pocsaji parókus kezdett el vezetni 1830-ban. A kötet különlegessége abban rejlik, hogy az első lapja egy díszes címoldal, ami megörökíti a parókus nevét és a parókiához tartozó fíliákat, a másodikon pedig egy keresztelési jelenet ábrázolása található.

A kötet ezeken kívül még további két tematikus képet tartalmaz, az egyik a házassági, míg a másik a halotti anyakönyv első oldalán található. A képek alján pedig felirat örökíti meg azok készítőjét, Grava Miklós pocsaji iskolamestert. Bár az irat restaurálásra szorul, értéke ennek ellenére is kiemelkedő.

Külön ki szeretnénk emelni a Pocsajon szolgáló Főtisztelendő atya segítségét! A hozzánk való pozitív hozzáállást. További szolgálatára a Jóisten bőséges áldását kívánjuk!

VEZETŐ HÍREK
Ápolónők Világnapja a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban

Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin államfői beiktatási programja
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ápolónők Világnapja a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban

Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin államfői beiktatási programja
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin ál...
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Novák Katalin ál...
 
Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon
Örömünnep Boldog Ceferino napján Szátokon
 
Ápolónők Világnapja a Szent Damján Görögkatolikus Kó...
Ápolónők Világnapja a Szent Damján Görögkatolikus Kó...
 
"Úton vagyunk" - Gyermekbúcsú Máriapócson
 
Gyermekbúcsú
Gyermekbúcsú
 
Imádkozzunk közösen Máriapócson a békéért!
Imádkozzunk közösen Máriapócson a békéért!