Újraindulás Máriával Isten szeretete felé Máriapócsra

Újraindulás Máriával Isten szeretete felé Máriapócsra

2021-06-02 07:39:43
Szerző: Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia
Máriapócs
zarándoklat
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Csodálatos élményben volt része, a nyíracsádi görögkatolikus közösségnek mindenszentek vasárnapjának szombatján és vasárnapján.

Már alig várta a keresztény közösségünk, hogy a járvány miatti korlátozások után ne csak lelkileg, hanem fizikailag is zarándokolhassunk. A bezártság ideje jó volt arra, hogy elcsendesedjünk, smagányunkban Istenre figyeljünk.

DE, Jézus Krisztus azt mondta, hogy a közösség az, ahol igazán ott lehet közöttünk. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,20)

Ezért elindultunk, felszabadulva a közösségre, felszabadulva a hitvalló krisztusi életre.

Csodálatos élményben volt része, a nyíracsádi görögkatolikus közösségnek a mindenszentek vasárnapjának szombatján és a vasárnapján. Szombati gyalogos zarándoklatra indultunk Elek atya vezetésével 31-en, megtéve a krisztusi életkort idéző 33 kilométert. Az Istenszülő Szűz Mária kegyhelyére látogatva igyekeztünk Istenhez még közelebb kerülni.A zarándoklatunk elmélkedése a tékozló fiú története volt. Egy-egy megálló alkalmával a történetbe helyeztük életünket.

A Guthi-erdőn keresztül haladva szemlélhettük a teremtés csodáit, a fáradságunk eszünkbe juttatta elesettségünket, a zarándok társunkkal való beszélgetés és a meghallgatás gyógyító ereje kísérte utunkat. Köszönjük, a minket, minden körülmények között szerető Istenünknek, az értünk közbenjáróSzűznek, és a bennünket segítő társainknak ezt nagylelki élményt!

Másnap vasárnap az idősebb testvéreink járták be ezt az utat busszal Zoltán atya lelki vezetésével. Részt vettünk a betegek búcsúján Máriapócson. A korai indulásnak köszönhetően már az utrenyén is ott voltunk. A két liturgia között Kiss László atya intézett hozzánk kedves szavakat, majd mindenkinek lehetősége nyílt a bűnbocsánat szentségének felvételére, a betegek kenete szentségénekmegerősítő kegyelmére, majd a liturgián, földi zarándoklatunk fő eseményére az Eukarisztia vételére is.

Megtisztult lélekkel, feltöltődve indultunk haza a kora délutáni órákban.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...