Az Istenszülő oltalma ünnepe

Az Istenszülő oltalma ünnepe

2022-09-30 18:00:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ünnep
A görögkatolikus egyházban október elseje jeles nap. Ekkor emlékezünk meg az Istenszülő, Szűz Mária oltalmáról.

A X. század elején a konstantinápolyi Blacherna templomban az Istenszülő megjelent Krisztusért balgatag Szent Andrásnak. A hagyomány szerint ekkor az Istenszülő megszabadította a fővárost az ostromló szaracénoktól. Krisztusért őrültséget színlelő Szent András szokása volt, hogy az Istenszülőnek szentelt templom ambónja előtt állva imádkozzon, amíg erejéből telik. Egy virrasztás során hajnal négykor látta, hogy a királyi ajtónál az Istenszülő a kíséretével együtt megjelenik, és hosszan imádkozik. Az imája közben a vállkendőjét levette a fejéről és a jelenlévő nép feje fölé terjesztette.

Az Istenszülő oltalmának emlékezete a debreceni főszékesegyház címünnepe is egyben; az ünnepi szertartásrend a következőképpen alakul:

Előeste: 18.15 nagyvecsernye

Szent Liturgia: 6.30, 8.00, 10.00 (ünnepi szónok: Juhász Géza, a Miskolci Egyházmegye helynöke) 17.30

Utrenye: 9.00

Vecsernye: 18.30

VEZETŐ HÍREK
Indul a középiskolai hittanverseny

Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az érdeklődők jelentkezését

„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és közösségitér-szentelés Nyírábrányban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
 
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...
A családokkal együtt, a gyermekekért – az MKPK nyilatko...