Ünnepeltek a váradi magyar görögkatolikusok

Ünnepeltek a váradi magyar görögkatolikusok

2017-06-07 15:12:54
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye-HBN
Ünnep
Szentbeszédet mondott Tóth Elek nyíracsádi parókus atya

Pünkösd másodnapján ünnepelte templombúcsúját a nagyváradi magyar görögkatolikus egyházközség. Ötödik alkalommal hangzott el a Dicsőség Jézus Krisztusnak! köszöntés a 2012-ben újjászervezett nagyváradi magyar görögkatolikus egyházközség templombúcsúja alkalmából, melynek ismét a Görögkatolikus Teológiai Szeminárium kápolnája biztosított otthont. A keleti rítusú egyházban ugyanis a római katolikustól eltérően pünkösd másodnapján ülik a Szentháromság ünnepét, az idén pedig külön emelte az esemény fényét, hogy- amiképpen erről Vadas Krisztián parókus atya is megemlékezett a szentliturgia végén- szinte napra pontosan 325 éve annak, hogy a török uralom alól való felszabadulás után újra szabaddá vált Váradon a Szentháromság tisztelete. 1692-ben ezért Benkovich Ágoston püspök hálából templomot építtetett, melyet az eredetileg rutén és később magyar ajkú görögkatolikus közösség kapott meg használatra 1786. május 5-én, és szolgált otthonául a kommunizmus beköszöntéig. 

Régi a kapcsolat 

A Szent Liturgia kezdetén a két tisztelendő megáldotta azt a liturgikus készletet, melyet a váradi egyházközség tagjainak adományaiból vásároltak. A búcsúünnepségen egy korábbi látogatást viszonozva nyíracsádi görögkatolikus hívek is részt vettek, szentbeszédet pedig az ottani parókus atya, Tóth Elek mondott.

Prédikációjában felidézte, hogy nem olyan távoli a kapcsolatuk, hiszen sokan közülük az Érmellékről származnak, közösek a felmenőik, sőt, hajdan egy esperesi kerület voltak, egy területhez tartoztak. Változtak ugyan az idők, de azért mindig tudtak egymásról, napjainkban pedig a két egyházközség hívei visszatértek ahhoz az egységhez, szeretethez, melyet az őseik is ápoltak. Arról is beszélt: minden templombúcsú, közösségi együttlét tulajdonképpen egy szülinap, amikor több mindenre is illik odafigyelni. Az egyik ilyen a hálaadás azért a kegyelemért, sok ajándékért, melyeket a szentháromságos Istentől kaptunk, de ugyanakkor a feladatokról is szól, a hogyan továbbról. Az első pünkösdkor pedig elindult valami, és a Szentlélek cselekvővé tesz minket is, nem csupán az apostolokkal művelte ezt. Ez a legfontosabb ma is, aktív kereszténnyé válni. Nem elég tudni Istent, a megváltás művét, azt, amit Krisztus kér, hanem ezt tovább kell adni. A létünk alapjává kell tenni a szentlelkes életet, hiszen „a keresztény élet nem egy fotel”. 

A közösségi együttlét agapéval ért véget. A váradi magyar görögkatolikus egyházközséghez jelenleg 30 család tartózik.

Ciucur Antonius

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai