Ünnepi szertartásrend

Ünnepi szertartásrend

2017-06-27 12:51:58
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
Ünnep
Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepe

Június 29: Szent Péter és Szent Pál főapostolok ünnepe lesz. Debrecenben az Attila téri főszékesegyházban a hétköznapi ünnepi rend szerint végzik a szertartásokat. A Szent Liturgiák 06.30, 08.30, 10.00 és 17.30-kor kezdődnek, utrenye 07.15-kor, vecsernye az esti liturgia után lesz. Június 24-én, szerdán, az ünnep előestéjén virrasztás lesz a főszékesegyházban, amelyben a vecsernye, lítia és utrenye szertartását fogják elvégezni. Szeretettel várnak mindenkit.

Szent Péter és Pál főapostolok

Péter apostol hazája a Genezáreti tó melletti Betszaida volt. Atyja Jőnás halász volt, Péter is ezzel foglalkozott, bátyjával András apostollal együtt. Megházasodott és Kafamaumban telepedett le. Jézus itt gyógyította meg anyósát, a hideglelésből. Amikor Jézus tanítani kezdett, Péter az elsők között csatlakozott Hozzá. Jézustól a Kéfás, azaz szikla nevet kapta. A csodálatos halfogás után nem hagyta el többé Jézust. Vele volt vándorlásai alatt, az idősebb Jakabbal és Jánossal az Úr bizalmasai közé tartoztak. Mennyei kinyilatkoztatást kapva, Jézust az Isten fiának nevezte, amiért megkapta az oldás és kötés isteni hatalmát és Jézus őt az Egyház sziklaalapjává tette. A Titkos Vacsora után, a getszemáni kertben egy darabig Jézus mellett volt, kardot rántott Érte, elkísérte a főpap udvaráig, de egy szolgáló szavára háromszor tagadta meg. Ezt sírva bánta meg. A feltámadás után Jézus külön is megjelent neki, majd egy reggeli halfogás után elfogadva hűségnyilatkozatát, megerősítette tisztségében. A Szentlélek lejövetele után ő szólt először a népnek, egy ideig Jeruzsálemben maradt, majd Rómában és környékén hirdette az evangéliumot. Néró császár üldözése idején 67-ben fejjel lefelé keresztre feszítették. Teste a világ legnagyobb temploma alatt nyugszik Rómában.

Pál apostol, előbb Saul, Tarzusban született gazdag zsidó családban. Fiatal korában rabbi iskolába járt, és jól megismerte az ószövetségi Szentírást, aminek később nagy hasznát vette. Valószínűleg Jézust nem látta, de a kereszténységet kezdettől fogva üldözte. Helyeselte szent István első vértanú megöletését. Felhatalmazást kapott utána a főpapoktól, hogy összeszedje és megkínozza a keresztényeket. Damaszkuszban azonban Isten fényessége leverte lováról és megvakult. Utána megkeresztelkedett és Jézus tanítványaihoz csatlakozott. Isten a pogányoknál történő apostolkodást bízta rá. Ennek szent Pál a legnagyobb mértékben megfelelt. Vitatkozott a zsidókkal és görögökkel, beszélt a pogányokhoz mindenki előtt hirdetve, hogy Jézus a megígért Messiás. Három nagy apostoli utat tett meg igehirdetése köbben. A harmadik útnál Jeruzsálemben elfogták, börtönbe vetették és két év fogság után Kómába vitték, hogy a császár ítélkezzen felette. Két év múlva kiszabadult és tovább folytatta apostoli működését. A hagyomány szerint Hispániába, is eljutott. Az általa alapított egyházközségeknek leveleket küldött. Összesen 14 levelét olvassuk a Szentírásban. Sokat szenvedett útjai alkalmával. Néró császár üldözése alatt őt is elfogták és az osztiai útón, a hagyomány szerint szent Péterrel egy napon kivégezték. Mivel római polgár volt, karddal fejezték le, 67-ben.

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...